A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII-XIX. sz. fordulóján

sei, majd a kialakuló közigazgatási rendszerrel is. A nemzetségfői szálláshelyek mindegyike egyben vásárhely is volt. Még később, az egyházi szervezetben jelentős szerepet kapott helységek vásárhelyekké is váltak. Bár ennél a kérdésnél meg kell jegyezni, hogy egyházilag is csak olyan helyek váltak hangsúlyossá, nőttek központtá, amelyek már előzőleg földrajzi jelentőségük, energiájuk, illetőleg közigazgatási szerepük miatt kiemelkedtek szűkebb vagy tágabb környezetükből. A magyar vásárok eredete, legkorábbi története nagymértékben ismeretlen előttünk. A feudális királyság kialakulása, megerősödése után a vásártartás királyi jogot és királyi jövedelmet képzett. A feudalizmus fejlődése idején a király vásártartási jogot adományozott főuraknak, birtokos nemeseknek bizonyos általuk birtokolt vásárhelyekre vonatkozóan. A feudalizmus virágzása, majd a virágzást követő későbbi szakaszában tömegesen kaptak vásártartási jogot a kisebb, helyi jelentőséggel bíró helységek is, amelyekből éppen a vásártartási jog elnyerése révén alakultak mezővárosok. Történetkutatásunk nyomatékosan rámutatott a magyar város, közelebbről a mezővárosi fejlődés és a vásártartás közötti szoros összefüggésre.14 Mezővárosainkban a vásártartási jog és a vámjövedelem is általában a földesúré volt (és csak a járulékos jövedelmek illették a város közösségét). De sok olyan eset is volt, hogy a vásártartási jog ugyan a birtokosé volt, de a vásár jövedelem egészéről vagy valamennyi részéről lemondott a város javára. Azokban az esetekben, ahol a földesúr lemondott a vásár jövedelem egészéről vagy bizonyos részéről, ott a város taksájába beszámították a vásár jövedelemért járó pénzt, vagy ritkábban terményt. Több olyan eset is volt, ahol a mezőváros vagy más státusú város maga kapta meg a vásártartási jogot és teljes egészében az övé volt a vásárjövedelem is.

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy vásárainkkal összefoglaló módon a magyar történettudomány mindmáig nem foglalkozott. Néhány vásárunknak megírták ugyan a történetét, de ezek elég szerény vállalkozások, kivétel nélkül kezdeményezések voltak; nem alkalmasak arra, hogy rájuk épülve elkészülhessen a magyar vásárok történeti monográfiája.1’ Valamivel szerencsésebbek vagyunk néprajzi téren. Számos vásárunkról készült hosszabb-rövi- debb néprajzi leírás.16 Ezek egyike-másika szükségszerűen rövid történeti bevezetést is tartalmaz, de ami lényegesebb, inkább csak a vásárok színes, kavargó világának ábrázolásai. Nem mentesek olykor-olykor a romantikától sem. A meglevő leírások, de főleg az újabb vizsgálódások alapján éppen napjainkban indul meg néprajztudományunkban is a vásárok kutatása és feldolgozása.17

Kimondottan a vonzáskörzetekkel néprajzi szempontból ugyancsak keveset foglalkoztak. 1842-ből ismerünk ugyan egy idevágó feldolgozást, azonban szűkszavúsága, területileg korlátozott volta és csak az áruféleségekre való tekintet miatt komolyan nem számolhatunk vele.18

A debreceni vásárok nagyon híresek voltak és régmúltra tekintenek visz- sza. Eredetük korai középkorba megy vissza és eléggé nem ismert. Szimics Mária kivételnek számító nagyszerű történeti összefoglalása szerint a Zsig- mond által 1405-ben adott első ismert debreceni vásárszabadalom már régebben meglevő állapotokat szentesített.19 Debrecen gazdasági jelentőségére, dinamikus fejlődésére mutat, hogy már két évvel később, 1407-ben, újabb vásár- tartási jogot kapott. De talán még ennél a két, egymást gyorsan követő vásárszabadalom nyerésnél is jobban mutatja Debrecen erőteljes gazdasági fejlődését az, hogy Szilágyi Erzsébet, Debrecen akkori földesura, 1466-ban példanél138