A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Gazdag István: Adalékok a debreceni kalapos céh történetéhez (1766-1848)
lett arról is történik említés, hogy ha az inast „Gazdája igen keményen tartaná, azért Ö a házát mindjárt el ne hagyja”, jelentse baját a Társaság gazdájának. Az utolsó rész 17 cikkelye a legények életének, munkájának és kötelezettségeinek részletes szabályozását tartalmazza. A debreceni kalaposok anyagi áldozatot nem kímélve hosszú éveken keresztül fáradoztak a királyi privilégium megszervezésén. A mesterség felvirágoztatását erősen gátolta a céhprivilégium hiánya. A királyi privilégium elnyerése érdekében a kalaposok — mint több más debreceni céh — udvari ágens közbenjárásához is folyamodtak. A kalapkészítők Vitéz Józsefet, a protestáns vallá- súak bécsi consistóriumának ülnökét, Bihar vármegye táblabíráját kérték fel ügyük támogatására.11 A megyei levéltár birtokában levő levelek és iratok tanúsága szerint a kapcsolat a századforduló táján jöhetett létre a céh és az udvari ágens között, feltehetően a céh és a református egyház közötti jó kapcsolat eredményeképpen. Vitéz 1799. június 14-én kelt levelében arról tájékoztatta a céhet, hogy „ . .. Őfelsége a jövő Diétáig sem új céheket fel nem állít, sem a céhek dolgaiban nevezetes változást nem tétet. ..". Az udvarhoz fordulni csak olyan esetben ajánlatos - írta Vitéz -, ha a Magisztrátus a céhet érintő alapvető kérdéseket nem tudná, vagy nem akarná rendezni. Az ágens a mestereket leginkább foglalkoztató kérdésre a következőket válaszolta: „Az inasok felszabadítására és a legények vándorlására nézve tudom, hogy a legnagyobb baj van ... de alig látom, hogy valamit mondhassunk, mire a Cancellária azt ne válaszolja, hogy az inasok és a legények továbbra is .. . maradjanak az eddig való Rendtartás mellett".12 1805. január 11-én írt levelében Vitéz örömmel közölte a céhvei, hogy az uralkodó parancsára „ .. . mint Mária Terézia alatt volt, úgy most is Czéhbeli Articulosok expediáltassanak, vagy a régiek confirmáltassanak. Most vagyon hát ideje, hogy az Instantiát beadjuk".13 A kalapos céh által összeállított és ismételten átvizsgált articulosokat az ágens 1805. februárjában beadta, de az eredmény, a privilégium kiadása ez alkalommal is elmaradt. 1809. február 7-én Vitéz arról értesítette a céheket, hogy „ a mai napon egy új emlékeztető instantiát adtam be és bizonyos vagyok benne, hogy ezt egy emlékeztető parancsolattal ismét a Consiliumhoz küldik. Talán nem haladnak már az ilyen kérdések hosszasan". Hasonló módon sürgették a privilégiumot 1810 nyarán is.14 Az éveken keresztül tartó fáradhatatlan igyekezet eredményt ígért. A Helytartótanács a debreceni kalaposoknak az 1810. december 27-én 26.724. szám alatti instantiáját „ ... melyben céhbeli privilégiumért esedeznek, oly parancsolattal küldi le, hogy 15 nap alatt tegyen tudósítást a Magisztrátus". A Helytartótanács a következő kérdésekre várt választ: „ ... mennyi számmal vágynak az említett kalaposok? És vagynak-e qvalifikálva, hogy inasokat szabadítsanak, a legények elébe remeket adhatnak és azt illendően megvizsgálhatják, egyszóval alkalmatosak-e mindazokra, amelyeket privilegizált céhbeli mesteremberektől kívánni lehet". A városi tanács az udvarnak küldött jelentésében írta: „Ha pedig a céhbeli privilégium nem léte nem akadályoztatná ... sokkal több vándorló legények is eljönnének, s a mesterség nagyobb virágzásban lehet". Az inasok szerződtetését is károsan befolyásolta a céhprivilégium hiánya „ .. . mikor itten felszabadulnak is, más városokban legénynek bé nem vétetnek, hanem az inas esztendőket vélek újra eltöltetik ... kéntelenek az itt való mesterek az inasokat Selmetz Bányán nagy költséggel szegődtetni és fel- szabadittatni, és ámbár ottan csak két mesterember teszi a kalapos céhet, mind 123
