A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Balogh István: Debrecen politikai állapota 1790-1790-ben (Egy névtelen emlékirat 1791-ből)
ellenességgel. Ez az érzés nyílt és adott körülmények között valóban fenyegető is volt, nem ugyan a katolikus lakótársak, de az ide beszállásolt katonaság ellenében. Fentebb már futólag említettük, hogy 1790. nyarán (júliustól kezdve) a forrongás és egyéb fenyegető hírek hatására a rendek egyrésze sürgette ezt a sürgetést br. Barco tábornok, a Budán székelő országos főparancsnok is támogatta és augusztus 15-én Cseh- és Morvaországból hat német lovasezredet útnak is indítottak Magyarországra, főleg a keleti országrészbe. Ez eléggé felizgatta a közvéleményt, de méginkább az, hogy a csapatok mozgásával egyidejűleg Budán és Pesten sorozatos tűzvészek dúltak, s ezek okozóját nem lehetett felderíteni. A katonai főparancsnok a politikai hatóságokat gyanúsította azzal, hogy így akarják a zavarokat fokozni.16 Az ok és szerző ma már kideríthetetlen. Annyi bizonyos, hogy ha a katonaság beszállásolásakor nem is, de éppen egy esztendőre rá, amikor a hangulat már távolról sem volt olyan feszült, mint az előző nyáron, Debrecenben sorozatosan nagykiterjedésű tüzek keletkeztek, - kétségtelenül gyújtogatás révén - és az első tűzesetek után a nép körében - az itt állomásozó Anspach vasas ezred katonái viselkedése miatt - az a gyanú támadt, hogy a tüzeket a katonák szándékosan okozták.47 A felingerült nép - a későbbi akták szerint - nemcsak elfogta, de tettleg is bántalmazta a gyanúba vett katonákat, viszont a helyi katonai parancsnokság a város vezetősége többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó a vizsgálatra a vegyesbizottságot kiküldeni. Ezért a szenátus küldöttei 1791. augusztus 30- án megjelentek Nagykállóban, az ott állomásozó br. Splényi József tábornoknál, aki - bár a helyi parancsnoktól nem értesült a debreceni tűzesetekről - megígérte, hogy parancsot ad a Debrecenben állomásozó zászlóaljnak, „minthogy a nép a katonaságra gyanakszik és a negyedik tűz is meg lett, vonja ki magát a katonaság innen és menjen Váradra”. A gyanú gyökeret vert a szenátus körében is, mert a küldöttek, Szatmári Király Ádám alispánnál titokban arról tudakozódtak, igaz-e, mikor az Anspach-ezred katonái Mezőtúron állomásoztak, ott is voltak tüzek és amikor Nyíregyházán voltak beszállásolva, ott is több tűz ütött ki. Az alispán a mezőtúri tűzről nem tudott, a nyíregyházi tüzek okozói iránt pedig folyik a vizsgálat — mondotta. A tábornok parancsa hatásos volt, a zászlóaljat Debrecenből augusztus 31- én hajnalra kivonták, csak a királyi sóház őrizetére maradt vissza őrség, de már szeptember 13-án újabb svadron érkezett Böszörményből. A parancsnok alezredes közölte a tanáccsal, hogyha a nép a katonaságot csúfolja, vagy a katonákat bántalmazza, ő a tanács tagjait személyszerint teszi felelőssé a történtekért. A katonákat nagyobb biztonság kedvéért kettesével kell a házakhoz beszállásolni. A katonaság eltávozása napján, de még később is, az alatt az idő alatt, míg újabb alakulatok nem érkeztek, szórványosan fordultak elő tüzek, (szeptember 3-án, 8-án és 13-án) és a második tűznél a gyújtogatót is elfogták, az egyik katolikus polgár szolgálója személyében. A nő ugyan másokat is megnevezett az eddigi gyújtogatások részeseként, és felbujtóként, de a vizsgálat - az iratok tanúsága szerint - ebben az évben nem fejeződött be. Október közepén végre, egy magasrangú katonákból és polgári személyekből (gr. Barco, br. Splényi tábornokok, Bihar megye alispánja, mint kir. biztos) álló vegyes bizottság megkezdte a város polgárainak a tűzeset idején a katonasággal szemben tanúsított viselkedése és a tanács intézkedéseinek vizsgálatát.48 Ezt megelőző napokban a szenátus azt a hírt vette, hogy Bodrogkeresztúrban, egy 108
