A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Balogh István: Debrecen politikai állapota 1790-1790-ben (Egy névtelen emlékirat 1791-ből)

vallással kapcsolatos nézeteit nem is tudnák megváltoztatni, mégis módot kel­lene találni, hogy válságos időkben - amikor az sem lenne megengedhető, hogy ennyi lakost képviselő személy összeüljön a zsinat összehívásának ideje tel­jességgel az uralkodó mérlegelésétől függjön.31 15. Előfordult az egyházügyek tárgyalásánál olyan javaslat is, hogy az uralkodó a protestáns szuperintendenseknek, bizonyos egyházi birtokokat ado­mányozzon - a katolikus püspökök példájára. Az emlékirat írója ezt nemcsak azért tartja elvetendőnek, mert a törvény tiltja az ilyesféle adományokat, ha­nem azért is, mert így a nem katolikus egyházak ereje növekedne. ,,A szuper­intendensek, a részükre juttatott jószágok révén előbb a vármegyékben köve­telnének ülnökséget, aztán széket és szavazatot kérnének az országgyűlésen is". Az megfontolandó lenne, hogy ha a püspökök jelölésének vagy éppen kineve­zésének joga a királyt illeti meg, ellenszolgáltatásképpen számukra „saját kincstárából meghatározott fizetést rendelne".32 16. Az is régi igyekezete a protestánsoknak, hogy a vallási türelem han­goztatásával a katolikus iskolákat szeretnék megnyittatni az ő felekezetűk ta­nulói számára, hogy ezáltal a katolikus alapítványokból a protestáns tanárok is kaphassanak fizetést. De azért is, hogy vallási tanaikat a katolikusok között hirdethessék. „Itt van a kutya elásva! ha ebből valami is megvalósul, nekünk is legyen jogunk a protestáns kollégiumokban ugyanannyi tanszéket azonos fi­zetéssel felállítani, ahányat nálunk meg akarnak kaparintani". Ha nem, ak­kor a katolikus alapítványokból kizárólag katolikus ifjak részesülhessenek.33 Az emlékirat - bár írója fentebb arról szólott, hogy további részletes ja­vaslatokat tesz, egy bocsánatkérő mondattal végződik, ebben a korban szoká­sos formula nélkül. Úgy tűnik, a szerzőjének lett volna még mondanivalója, de valami oknál fogva írását nem folytathatta. Egyébként az irat befejezett, alá­írás is volt, de azt később ollóval levágták róla. Célzatait felismerni nem nehéz, lényegében - egy-két javaslattól eltekint­ve - a legfelsőbb körökben már évtizedek óta közkézen forgó nézeteket foglalt össze az adott körülményekre való tekintettel. Igen jól tükrözi az udvari kö­rök és a klérus aggodalmait, sőt félelmét az országban, de főleg Tiszántúlon és Debrecenben is e hónapban tapasztaltak felett. Nem volt egészen alaptalan az aggodalom, de távolról sem történt meg minden, amit az író felnagyítva, túl­értékelve közölt; másfelől, ami történt, az sem egészen úgy történt, mint ahogy az író vázolta. II. A helytartótanács március 2-án kelt 7700. számú körrendeleté e hónap 24-én érkezett Debrecenbe. Közölte a város vezetőségével, hogy a királyi pa­rancs a városokat az 1780. előtti állapotba helyezi vissza és hogy március 5-től felterjesztéseiket közvetlenül a helytartótanácshoz kell intézniök. Az ülésre - amelynek kezdetén Meszena Sándor polgármester elnöklete alatt csak négy szenátor vett részt - behívták a választott hites közönség, a nagyobb tanács tagjait is, és a királyi rendeletet előttük is kihirdették. Az együttes ülés a bejelentést „annál nagyobb örömmel vette tudomásul, minél nagyobb fájdalom fogta el annak idején jogai, szabadságai és szokásai elvé­tele miatt". A helytartótanács másik intézkedése a büntetőperekben meghonosodott 101

Next

/
Thumbnails
Contents