Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915

— 48 — berendezései, fantasztikus gépei. Az elterjedtebb újságolvasás, amelyet többnyire már iskolábamenet a rendes tanítás előtt folytattak, sokaknak munkakészségét rosszul befolyásolta, figyelmét a komoly tanulástól elvonta. Az erkölcsi rendnek nagy bomlása, amellyel az áldatlan háborús viszonyok járnak és amelyet a hírlapok sokszor igen ártalmasán kiszíneznek, a tanulók magaviseletére határozottan rossz hatással vannak. Felsőbb osztályos tanuló­inkat katonáknak bevonult ismerőseik is kedvezőtlenül befolyá­solták nehezebben voltak fegyelmezhetők: főleg azok, akik sem kint, sem bent nem érezték magukat az iskolában, a szerintük „iskolás“ fegyelmet és rendet már kicsinyesnek találták. A szü­lői házat is nagyon elfoglalták a megélhetés gondjai s ezért gyengébb rendet tartott tanulófiaival, amit különösen az iga­zolatlan óramulasztások számának emelkedése is mutat. A vallásos és erkölcsös érzületet illetőleg a háborúnak jó hatását is lehet megállapítani. Tanulóink vallási kötelmeiket buzgón teljesítették, imáikat, szentáldozásaikat az emberiség és főleg édes hazánk javáért, az áldott békességért, küzdő testvéreinkért, sebesültjeinkért, haldoklóinkért gyakran szeretettel felajánlották. A háborús jótékonyság műveiben való tevékeny részvételük, áldozatkészségük, amellyel a maguktól megvont filléreiket a háborús szerencsétlenségek és bajok eny­hítésére szívesen felajánlották, növelte szociális érzésüket, fej­lesztette humánus gondolkozásukat, gyakorolta őket az önzetlen altruisztikus munkában. 7. Tanulóink iskolailag szervezett mezőgazdasági mun­kásságot nem folytattak, de nagy részük (38%) mint birto­kos szülőknek fia jól dolgozott otthon a gazdaságnál, többen a hadbavonult apáknak és testvéreknek a munkáját végezték el, hogy biztosítsák a jó termést és a szülői ház megélhetését. 8. Iskolaiegyesületeink háborústevéken y- s é g e aránylag csekély volt. Az ifj. Vörösmarty-Önképzőkör- bem ismertették Suttner Berta „Le a fegyvert!“ c. könyvét, foglalkoztak a török nemzetnek mint szövetségesünknek et­nográfiájával, ezenkívül több aktuális háborús verset szavaltak. A cserkészőrszemről már előbb szóltunk. Az ifj. Mária-kongr. tagjai a gyűjtésekből tevékenyen kivették részüket, és a ke-

Next

/
Thumbnails
Contents