Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915
49 — gyelmi élet kincseivel igyekeztek a háborús bonyadalmiaknak a jó Isten akarata szerinti megoldásához hozzájárulni. Ifjúsági könyvtárunkba megszereztük a háborúra vonatkozólag kiadott hivatalos könyveket, azután a háborús irodalom értékes termékeit, ezekből válogattuk ki e tanévben jutalmi könyveinket is. 9. A társadalom iskolánkkal a jótékonysági mozgalmak révén élénkebb érintkezésbe került. A szülők érdeklődése valamivel fokozottabb volt, áldozatkészségükkel mindig szívesen támogatták iskolai akcióinkat és gyűjtéseinket. 43 tanulónknak atyja, 146-nak a közeli vérrokona vonult hadba, akik közül többen a harctérről is fölkerestek leveleikkel fiaik, testvérük ügyében. 10. A háborúnak a tanulóifjúságra való hatását rövidesen a következőkben fejezhetjük ki: nagyobb lett az egyű- vétartozás érzete a különböző vallású és anyanyelvű fiuk közt, általában meggyarapodott fiaink áldozatkészsége, élénkebb érdeklődés kelt bennük a társadalom közös ügyei iránt. A háború színterének, a háborús technika vívmányainak a megismerése a tanulók földrajzi, chemiai és fizikai ismereteit szélesítette, a megélhetés gazdasági nehézségei s a testi munkában való fokozottabb részvétel az életnek sok praktikus tanulságával látták el mai ifjúságunkat. IV. Speciális helyi jelenség a háborúval kapcsolatban. Tanulóink létszámában lényeges változás nem állott elő. A gimri. papnövendékiek száma 19-ről 1-re apadt le, mivel a többiek mind beváltak katonának. Magántanulónk is több volt ezen tanévben, ami a vajdahunyadi gimn. előkészítő tanfolyam magántanulóinak a gyarapodásából folyt, ahol a m. kir. vasgyári tisztviselők és alkalmazottak a tanítás megnagyobbodott költségeit, valamint a kisebb korban a szülői házon kívüli erkölcsi nevelés esetleges hibáit és bajait fiaiknak magánúton való becsületes előkészítésével igyekeztek elhárítani. A magántanulók számát növelték még e tanévben a felsőbb osztályok katona magántanulói. Első osztályú tanulóink létszáma 71 rendes tanulóból állott, ami 4—5 fiúval több a békeidőknek létszámánál. 4-