Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1914

- 2S —

teket és letört betegeket. De hallani lehetett itthon maradt hazafit, amint még gúnyolta a panaszkodó sebesültet: „bezzeg Galíciában a nyers répa is jó volt neki, itt pedig az ételt panaszolja.“

Hát ilyen pogány érzéketlenség és a saját menekvésétől öntelt vigyorgó gúny fogadja őket, miután a szent keresztnek és szűz Máriának nevében erőiket, vérüket és egészségüket föláldozni készek voltak és lelkűk vallásos lendületével számtalan ütközetekben fölajánlották érettünk életüket is?

Mennyire különböznek e pogány gúnytól és érzéketlenségtől szentegyházunknak résztvevő eszméi: mindenütt és

minden körülmények között kiemelik, tudatba juttatják az emberi szívből azt, ami a legnemesebb, érvényesülésre segítik és megszentelik. A szentegyház ünnepeinek és evangéliumának gondolataival egészen más világba helyezi az ember lelkületét. Kiveszi abból az anyagias, önző, pogány kegyetlenségből és mond a szívnek olyanokat, amiknek alapján rászánja magát az önfeláldozásra és amelyek szerint tudja, hogy akkor jól, igazán és hasznosan cselekszik.

Élénkbe állítja most is, amikor milliók testén vág sebet a fegyver és még több milliók szívén üt sebet a fájdalom: élénkbe tárja Jézusnak halálra sebzett testét és a föltámadásban sebeinek megdicsőülését.

Minthacsak a mi mostani vigasztalásunkra gondolt volna Isten, mikor a Szentírásban külön figyelemmel följegyeztette, hogy Jézus Krisztus sebeit megtartotta a föltámadásban meg- dicsőült testén is. Amit Isten olyan nagy becsben tartott szent Fiánál, tudniillik az Ő szentséges sebeit, hogy őket a mennyei dicsőség fényében és boldogságában is örök időkre megőrizte és fölmagasztalta: — Isten becsben tartja és fölmagasztalja a mieinknek sebeit is, melyeket a fegyverektől szenvedtek, mint Jézus és azoknak fájdalmait, akiknek szívét a sajnálkozás részvéte sebezte meg, mint ahogyan Mária szívét átjárta a fájdalomnak tőre.

Jézus sebeit a föltámadás után is megőrizte, hogy a menny dicsőségében se legyen feledve soha, hogy dicsősége az ö szenvedésének és sebeinek drága szerzeménye. „Szenvednie kellett és így betérnie az Atya dicsőségébe." (Luk. 24. 26.)

Megőrizte szentséges kezének sebeit és velük a Szent-