Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1914
a mi ifjúi játékkedvünknek. Gondoljunk csak vissza, hogy az ősszel valamely társas labdajátékhoz alig lehetett pajtást kapni; a múlt év játékszenvedélyéhez képest ez a változás annyira feltűnt, hogy a tanáritestület az első ellenőrző értekezleten is észrevette s megjegyezte azt, hogy a tanulóifjúság általában komolyabbnak mutatkozik, de kiérzik a háborús állapotoknak bizonyos nyomasztó hatása a gyermeki lélekre. A világháborúnak általános következménye az igazán művelt népeknél abban nyilatkozott meg mindjárt kezdetben, hogy a jó Istenhez fordultak és fokozott buzgósággal könyörögtek : fordítsa el mielőbb ezt a csapást az emberiségről és segítse győzelemre az igaz és jó ügyet. Mi is a tanév kezdetétől fogva naponkint imádkoztunk ezen üdvös szándékra, többen megsokszoroztuk a mi buzgóságunkat s mindaddig kitartunk benne, amíg csak el nem jő az áldott béke. Mindjárt a tanév elején megfelelő alkalmunk is nyílt erre, amidőn október hó 4.-én, királyunk Őfelsége nevenapján testületileg megjelentünk a székesegyházban tartott ünnepi szentmisén és szentáldozásunkat apostoli királyunkért és édes hazánk üdvéért felajánlottuk. Érzelmeinket és gondolatainkat ezen napon igen alkalmasan fejezte kiSzporniJános, tanár úr következő cikkében: „Október negyediké máskor mosolygós, szép őszi nap, fénysugárral, amely nem perzsel, csak melegít; színes virágokkal, dús gyümölcs-illattal és tiszta, hiivös levegővel. Most pedig sokat fázunk, ázottan didergünk mi, hát még a katonáink a harcmezőkön. Közönséges években ilyenkor már nagyrészt beszereztük családunknak a télire valót és a gondos szeretet törekvéseinek sikere betölt a megelégedés boldog érzetével. Most minden nehézkesen késik, minden bizonytalanul akadoz, aggodalommal teli. Fiaink pedig, testvéreink és apáink merre találnak családi fészket és meleget? De valaminek a fénye mégis a régi e napon, ragyogása nem homályosuk, melegsége meg nem változott. Az evangéliumi élet-igazság szentjének ünnepén, a szegény szent Ferenc napján változatlan hűséggel emlékezünk föl- séges királyunkra. Ő benne ez évben a legteljesebben megdi- csőülni látjuk a másokért éjjelt nappallá tevő kötelességteljesí- 15 -
