Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1914
— 123 — Dénes Vili. o. t. hadbavonuló praefectus búcsúszója. 9. Csendül az est-harangszó, karének. A háborús idők emlékezetéül ezen beszámolónkban hadbavonuló praefectusunk búcsúbeszédét: «Kedves Kongregánista Testvéreim! A mindennapi élet megszokott, egyforma, csaknem unalmas percei között vannak olyanok is, amikor az ember kilép hétköznapi közönyösségéből, érzései nagyobb hullámokat vernek s ezek a nemes érzelmek kitörölhetetlen nyomot hagynak maguk után s ezek a pillanatok hatalmas törzsként állanak az emlékezet czerjéi között. A mi iskolai harmonikus életünket is félbeszakította nehány percre az öröm. Most az öröm nemes érzelme tölti el ifjú szíveinket, hiszen megvalósult, ami után szívünk teljes lelkesedésével óhajtoztunk, amiért ifjú erőnk, tehetségünk latbavetésével fáradoztunk. íme a háború mindent felforgató viharában, minden törekvést gátlő, meghiúsító forgatagában is él és működik a kongregáció. Gondoljunk csak az év elejére, hányszor kérdezősködtünk, lesz-e az idén kongregáció, mikor lesz már a megalakuló gyűlés? Mindnyájan éreztük, hogy a kongregáció nélkül puszta, üres az élet, nekünk életszükséglet a kongregáció. Hányszor öntött belénk új erőt az a tudat, hogy mi kongre- gánisták vagyunk, a Mária katonái vagyunk, mi hűséget esküdtünk annak a Máriáslobogónak s ha gyáván megszaladunk vagy megadjuk magunkat, a többi mit fog tenni? Vagy amikor a szenvedések órái következtek reánk, amikor szomorúság tölté el szíveinket, itt a földön senkisem érté szívünk keserveit, eszünkbe jutott, hogy mi kongregánisták vagyunk, nekünk van egy mennyei édes anyánk, a Boldogságos Szűz Mária, a szomorúak vigasztalója. Leborultunk ilyenkor s elpanaszoltuk bajainkat: szorgos munkásságunk meddőségét, jóakaraté törekvéseink félreismerését, érzékeny szívünk megsértését s ekkor ez a jó édes anya, gyengéd, résztvevő kézzel torié le homlokunk verejtékét s gyógyító balzsamát csepegteté vérző szívünk sebeire. Ilyenkor láttunk igazán, mit jelent az, kongre- gánistának lenni; ilyenkor erősebb lett az összekötő kapocs, ilyenkor bensőségesebb lett a viszony közöttünk és a kongregáció között.
