Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1914

9 egyedül a jó Istenben bízunk, egyedül Tőle várjuk és kérjük igaz ügyünk diadalát. Ezt a hangulatot tapasztaltuk, ezt az imádságos szellemet vettük észre a mi derék katonáinknál is. Reggel amint a gimnázium kútjánál megmosakodtak, épüléssel láttuk, hogyan vetnek mugukra keresztet, milyen buzgó lélek­kel végzik el reggeli imádságukat. Mindnyájunkat, az egész nemzetet mindjárt a nagy krízis megindultakor igazi istenfélelem hatott át, valamennyien meg­sokszoroztuk imádságainkat és buzgó lélekkel fordultunk gyak­ran égi Atyánkhoz, hogy viselje gondját szeretteinknek, óvja meg édes hazánkat. Ennek a mindeneket átható hangulatnak méltó kifejezője az a szép fölhívás, amellyel a gimnáziumunk­kal kapcsolatos Gyulafehérvári Szent István Finevelőintézet igazgatósága fordult növendékeihez. Históriai megőrzés végett és ismételt megszívlelésül is a következőkben közöljük ezt az érdemes fölhívást: „A gyulafehérvári Szent István Finevelő Igazgatóságától. Érsekújvár, 1914. aug. 4. A hadüzenetet követő napon az érsek- újvári 7.-ik honvédhuszárezredet az egykori vártemplomba ve­zette ezredese. Engedélyt kért, hogy huszárjaihoz a templomban szólhasson. Hősi hit és hősi lélek zengett a hangján. — Beszéd után kardját kivonta és az Oltári Szentséggel áldást kért ezre­dére. Megzördült a kő és az acél, amikor keményen térdre omoltak; könnybe lábadt a szemük, amikor alázatosan a földre bocsájtott kivont karddal az Oltári Szentséggel áldást fogadtak. Miként régen az egészen-vas keresztes harcosok is gyöngéden sírtak az Isten előtt, hogy retenthetetlen erővel szikrázzon fegy­verük és tekintetük szemben az ellenséggel. Látott már ilyent a török hadak ostromakor Újvár tem­ploma. Forgách várkapitány magasra emelte kardját: Itt van a kardom és az Égből fölénk terjeszti oltalmát Mária, azért nem ismer félelmet az erőm és bizalmam. Szeretett jó Fiaim! Nem hagyhatjuk magukra a had- ba-vanulókat, hanem amig ők az ellenséggél küzdenek, mink mindennapi buzgó esdeklésünkkel küzdjünk áldást az Égtől reá­juk, amint egykoron Jákob nem bocsájtotta el magától Isten angyalát, hanem küzködött vele és fogva tartotta, ameddig öt meg nem áldotta.

Next

/
Thumbnails
Contents