Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912
30 János kezdett ezzel a kérdéssel foglalkozni, történeti tévedésnek tartja mindenki. Hiszen Karácsonyi hosszas vizsgálódásai eredményeképen világosan megállapítja, hogy a „magyarok egész Szt. István koráig Erdélyt nem foglalták el s hogy Szent-István korában is csak a Szamos völgyét vették birtokukba, azután pedig Szent-László korúban a Maros és a két Kükiillő völgyeit. Il-ik Gyécse (Gejza) korában 1150. körül lett Magyarország kiegészítő része Nagyszeben környéke s végre 1211. után Brassó, Háromszék és Csík megyék területe“.1) „A székelyek eredete és Erdélybe való települése“ című művében pedig többek közt épen a régi székely személy- és helynevekből bizonyítja be, hogy „a székelyek sohasem voltak valami más nemzet tagjai, sohasem voltak a magyaroktól századokon elszakadt nép, hanem a XI. század végére megalakult egységes, keresztény, magyar nemzetnek voltak egyik erős ága“1 2 3, amely mai lakóhelyét lassanként, rajokban foglalta el. El lehet képzelni, hogy Imetsre mily érzékenyen hatott Karácsonyi tiszta tudományos alapon álló, megdönthetetlen, megcáfolhatatlan okoskodása. Nem tudott ezzel soha megbékélni. Nem lehetett arról meggyőzni, hogy a húnn származás jámbor mese, történeti tévedés, amelyet — mint Karácsonyi J. mondja — „a nagymagyar és a székelymagyar közé a tudatlanság emelt s az oktalan hiúság oly sokáig támogatott!“.2) Imets mint gyulafehérvári kanonok is állandóan dolgozott. Reá nézve a méltán kiérdemlett nyugalom nem pihenést, hanem valósággal munkatöbbletet jelentett. Mint kanonoknak, városunk plébánosának, a hegyaljai esperesi kerület főesperesének megvolt a maga rendes munkaköre s annak ő szokott buzgóságával felelt meg. Mint plébános gyakran szónokolt ősi kathedrálisunkban. És itt mindjárt meg is kell jegyeznünk, hogy már mint fiatal pap kitűnt szónoklatai1) L. Karácsonyi T. „A honfoglalás és Erdély“-t. 30. 1. 2) L. Karácsonyi I. ,,A székelyek eredeté“-t. stb. 55. 1. 3) L. n. o. 74. 1.
