Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912

val. Három prédikációját közzé is tette é. p. egy primicia — s egy Nagyboldogasszony-ünnepi beszédet s azt a magasz­tos és hazafias tűztől lángoló egyházi szónoklatot, amelyet a milleniumkor székesegyházunkban mondott. Imets nagy szónoki ereje abban állott, hogy teljesen átérezte szívből azt, amit ékesen szóló ajkai hirdettek. Hiszen ,,pectus est, quod disertos facit“, a meggyőződés tesz ékesszólóvá, mondja Quintilianus, a római rétor. S ugyancsak ő jegyzi meg, hogy a szónok tiszta lelkét, meggyőződését, még a legtudatlanabb hallgatója is leolvassa arcáról. „Melius persuadebit aliis, qui prius persuaserit sibi. Prodit enim se, quamlibet custodiatur simulatio; nec unquam tanta fuerit eloquendi facultas, ut non titubet atque haereat, quoties ab anima verba dissentiunt“.1 Imetsnek remegett a hangja, könnycseppek szöktek a szemébe, midőn a szószéken a szó­noki páthosz elragadta. Még a legfásultabb hallgatója is megrendült ilyenkor, hiszen éreznie kellett, hogy Imets lelke mélyéből beszél. Munkás tagja volt Imets a mi történelmi-, régészeti- és természettudományi egyesületünknek is. Ezen egyesület — a szerénytelenség vádja nélkül hirdethetjük — a miénk, a gimnáziumunké. Gimnáziumunk egykori kiváló növendéke Keiner Zsigmond vetette meg alapját s a máig is nagy tu­dással és fáradhatlan kitartással működő Cserni Béla űr., gimnáziumunk nyug. tanára emelte virágzásának s hírne­vének mai fokára. Ennek a már a külföldön is előkelőén is­mert egyesületnek ügyei iránt Imets mindenkor nagy érdek­lődést tanúsított, működésében tevékeny részt vett és év­könyveit két történelmi tanulmánnyal gazdagította. Az 1904-i évkönyben ,,Kuruckori erdélyi események krónikája'' címen csoportosította a II. Rákóczy Ferenc és kurucai sze­replésének szűkebb hazánkban lefolyt fontosabb esemé­nyeit; az 1908-iki évkönyvben pedig „a régi Fejérvár fek­vését és részeit" határozta meg. Nincs és nem volt városunkban akár tudományos, akár közgazdasági, akár társadalmi vagy bárminő neme— — 31 ­1) L. Quintilianus, Instit. Órát. Xli. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents