Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
LXVI Kétszeresen szüksége volt ezekre a magyar nemzetnek, de ép azért többszörös akadályokba is ütközött a megvalósításuk. Vezetőembereink jóhiszeműségének kihasználásával, a gyengébb jellemeknek megejtésével kapva-kaptak a viszályoktól feldúlt honnak nehéz állapotján és ingadozó j érdekekért szt. Istvánnak, a honalapító királynak és az Árpádoknak legbecsesebb örökéből, állami önállóságunkból és függetlenségünkből kiforgattak, provinciává degradáltak ; de még ez sem volt elég, egyetlen kincsünktől, a nemzeti szellem Isten adta erejétől, a magyar nyelvtől is megfosztani törekedtek. Jól ismerjük mindnyájan Mária Teréziának németesítő politikáját, II. Józsefnek nyelvi rendeletéit és azokat a nehéz küzdelmeket, amelyekkel sikerült immár ezeréves nemzeti nyelvünknek a törvényhozásban, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a társadalmi életben jogot és érvényt szereznünk. Ezen nagy bajok mellett ott volt a fejlődésnek legnagyobb akadálya, a rendi alkotmány, amelyet nemcsak a nemesség nagy része, hanem a mindenkor konzervatív kormányzó hatalom is, mint egyik biztos támaszát kitartóan védte. A haladó nyugati népek hatalmas szellemi áramlata azonban hozzánk is elhatott. A mozgalomnak élére Széchenyi állott. Haladásunk munkájának célja oda irányult, hogy a régi alkotmány helyett, „amely védett ugyan, de egyúttal bilincsbe is vert sok nemzeti erőt,“ alkossunk újat és vele közeledjünk a nyugateurópai élethez, a nemzetek és egyéniségek szabad versenyében való érvényesülésben keressük nemzetünk megerősödését, államunk megszilárdulását. Lázas tevékenységgel folyt ez a munka országgyűléseken, megyei diétákon és mindenütt a társadalomban, kiváló vívmányokat nyújtva
