Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
LVII amely a piszkot úgy tárja fel, amint valóban van. Halálos bűz ömlik ki az ilyen munkákból, ami leforrázza, legyilkolja illúzióinkat s az élethez való kedvet, mert ezeket a munkákat épen azért írják, hogy kiűzzék a lélekből az éltető napsugarat. Egyszer láttam a hatást, amit egy gonosz könyv tett három női lélekre.' Az első afféle modern asszony volt s úgy találta, hogy az a könyv nagyon érdekes. A másik tisztességben, becsületben megőszült matróna volt. Ez fel volt háborodva, hogy ezt szabad nyíltan tárgyalni, hogy ezt lehet büntetés nélkül leírni! És becsületes arcáról le lehetett olvasni, hogy a lelke kiesett egyensúlyából s azokból az illúzióiból zavarta ki ez a gonosz könyv, amik még az életben megmaradtak. A harmadik menyasszony volt. Istenem, ezt a leányt sajnáltam legjobban. Nem szólt semmit, nem tudott szólani, de az arcáról lerítt egy kínzó, sorvasztó gondolat: ez hát az élet? Nincs kedvem az élethez! Én Istenem, hogyan is lett volna, mikor egy egész világ omlott össze benne! mikor leomlott benne a leányálmok titokzatos Palmyrája, lerombolta egy gyalázatos, gonosz könyv. Akkor láttam, hogy aki az illúziót meggyilkolja, nem külömb a közönséges haramiánál. Akkor láttam, hogy nem a háború a legnagyobb szerencsétlenség, mert háború nélkül is meg lehet gyilkolni egy nemzet ifjúságát, vihar nélkül is ki lehet tépni egy nemzet kertjéből a virágot. Akkor láttam, hogy a Zolák a legnagyobb gonosztevői az emberiségnek s akkor érthettem meg, hogy igaza van a Sienkie- vicnek, aki azt mondja Zoláról, hogy működése a francia nemzetre nézve valóságos istencsapás. Kedves Fiaim, becsüljétek meg telketeknek ezen virágait, hiszen amúgy is eljön az idő, mikor pusztulni kezdenek illúzióitok. Mert az illúzió olyan, mint pipacs:
