Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
LI Ekkor leoldotta fiának nyakáról az arany tokot és szólt: „Értékesebb ékszerem van te számodra, amit ennek helyére akasztok.“ Erre egy szépen hímzett tartóból kis szivacsot vett elő, amely megszáradt vérrel volt tele és mondta: „Látod gyermekem ez ereklyét? Atyádnak vére. Magam fogtam föl sebéből, amikor haldokolva Jézus Krisztus nevét és a tiedet suttogta.“ Fiának ajkához emelte a szivacsot, drága foglalatba illesztette, nyakába akasztotta és így folytatta: „És most mondd, Pongrácz, a vértanú fia, örököse az ő vérének, amely ereidben foly, amelynek kis részét ereklyeként nyakadon is viseled, úgy élsz-e majd, mint atyád és ha kell, tudsz-e majd úgy szenvedni és meghalni mint ő?“ Kedves fiaim! A ti ereitekben is atyáitoknak vére csörgedez, akik közül sokan mint szent hitünknek védelmezői haltak meg a csatamezőn Jézus, Mária és a haza nevével elhaló ajkukon. Sőt a ti ereitekben magának Krisztusnak vére csörgedez, magatokhoz vettétek azt a szent áldozásban. Készek vagytok-e élni, szenvedni és meghalni az egyház és haza derék fiai gyanánt szent ideáljaitokért? Hangokat hallok és szavakat hallok, amint Pongrácz vértanúhoz hasonlólag mondják: Légy nyugodt, atyánk és pásztorunk. Soha nem leszünk hűtelenek ideáljainkhoz. Mindenütt és mindig teljesíteni akarjuk kötelességeinket! Úgy áldjon meg titeket, kedves fiatal barátaim a mindenható Isten, a boldogságos Szűz Máriának, minden ideál oltalmazójának szószólása által ma és egész éltetekben! * * * 4*
