Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
XXXVII netetlen bizodalominal és teljes szívvel, mintha minden sikeretek egyesegyedül az imádságtól, az Isten kegyelmétől, tőletek pedig csöppet sem függene; de egyszersmind úgy feszítsétek meg a munkában saját erőtöket, mintha minden magatokon és nem az Isten kegyelmén múlnék. A gyónást ne tekintsétek se most, se ezentúl egész éltetekben tehernek, hanem kegyelemnek és naponkint és óránkint kívánkozzatok utána, mint nagy szerencse után. Már a pogányok is belátták, hogy az erkölcsi elő- haladásnak föltétele az önismeret, magunk személyi értékének pontos és tárgyilagos becslése: — yvwth fjyi’jtóv — ismerd meg tenmagad. És mi egyéb a gyónás, mint magunknak legtüzetesebb ellenőrzése, mint egy nagy klinika a legsikeresebb gyógyításmóddal, amely lehat a lelkiismeretig' és a rosszat az ő gyökerénél: a gondolatnál és szándéknál fogja meg és írtja ki. Ne elégedjetek meg az évenkint köteles három gyónással, hanem valahányszor az a szerencsétlenség ér, hogy halálos bűnbe estek, siessetek azonnal a töredelem itélőszéke elé, hogy egy pillanatig se éljetek elszakadva Istentől. Isten szentséges Anyjának, a boldogságos Szűznek sem szolgálhattok az ő ünnepnapjain kedvesebb áldozattal, mint amilyen a jó gyónás. Gyónás után pedig mondjátok egész őszintén és melegen, amint csak lelketek szólani tud: Miként a szarvas kívánkozik a vizek forrásához, úgy eped az én lelkem utánad, óh Istenem— vágyakozik utánad a szent áldozásban, mert a földön csupán egyetlen egy igazi gazdagság van: az Úr Jézus a legméltóságosabb Oltári- szentségben. A legnagyobb boldogságtoknak tartsátok, hogy őt a templomban naponta meglátogathatjátok. Kö
