Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905

XXXIV

költő, aki a kötelességnek szentségét kerüli és álutakon, szorgalmasan keresett protekció által akarja elérni azt, amit csak munka és érdem adhat meg. . . Az ilyen teljes világéletében megmarad az álutakon, mindig arra fog hagyatkozni, hogy igazságtalan eszközökkel állásokra és hivatalokra vadásszon, amelyeknek jogait és kötelességeit azután igaz lelkiismeretességgel be nem tölti.

Ne a hiú emberi dicséretért tanuljatok, sem a kenyérért; az ilyen tanulás nem egyéb, mint rút spekuláció, számítás. Midőn egy püspök Leverriert a Neptun bolygó felíödözésekor üdvözölte és kifejezte, hogy ő nevét művével a csillagokig emelte, Leverrier így válaszolt: „Megvagyok győződve, hogy még magasabbra is emelem.“ Igyekezzetek Ti is kedves ifjak, neveteket Istenhez emelni és ezt el is éritek, mihelyt munkáitoknak záró gondolatául és céljául Istennek imádását és a felebaráti szeretet teszitek. „Humaniores litterae“ — emberiesség tudománya a neve a ti tanulmányotoknak. Mentsen meg ez titeket valóságban attól a féktelen hivalkodástól, amely tombolva és tiszteletlen kiabálással lép föl az idősebbekkel szemben. Varázsoljon emberekké, több mint közönséges emberekké. Legyetek tényleg — humaniores.

Tanuljatok mindent, ami jó, de elsősorban alapos vallási ismeretekre törekedjetek, mert az ember csak azt szereti és becsüli, amit valóban nagynak, szentnek és magasztosnak ismert. Nem elég tehát a katekizmusnak, erkölcstannak, vagy a dogmatikának néhány formuláját könyvnélkül megtanulni.

Semmi a vallásnak annyi kárt nem okoz, mint annak fölületes ismerete. Szükséges, hogy szent hitünknek igazságai világos fölfogásban dönthetetlen alapigazságokként hatoljanak véretekbe, testekbe, mert csak így termik meg a hitnek örömét, gaudium fidci, a megszeretett igazság