Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905

XVIII

ész jelének tartanám. Mert ezekre a dolgokra vonatkozólag egyet mindenesetre meg kell tenni e kettő közül: vagy ki kell tanulni s kitalálni, hogy — mint vannak, vagy ha ez lehetetlen, legalább az aránylag legjobb és legbizonyosabb emberi véleményt kell kiválasztani, s mint valami talpon, azon kell megkockáztatni az élet átúszá- sát, ha az ember nem tud rajta nagyobb biztonságban és kevesebb veszély közt valami erősebb hajón, azaz valami isteni kinyilatkoztatáson, általkelni“. (Ford. — Gyomlay Gyula dr.)

II.

.^z élet jelentősége keresztény Világításban.

A próféták és a pogányság legnemesebb szellemeinek vágya teljesült. Isten maga szállott alá az égből a földre, kijelentette a vallási igazságokat és meghozta az életproblémának és ami vele összefügg, az erkölcsi és fizikai rossz kérdésének világos és teljes megoldását.

Az Isten szeretet — Deus charitas est (I. Ján. 4. 16.) tanítja szent hitünk. A szeretetnek lényegéhez tartozik, hogy boldogságát másokkal megossza: caritas diffusiva est sui. A szeretet túlárad önmagán. Az embert is a szeretet alkotta.

A szeretetnek milyen bőségével, áradatával szerette Isten a maga alkotását, kitetszik abból, hogy az emberi nemnek ősatyját nem teremtette közönséges embernek, aki alá van vetve fájdalomnak és halálnak, mint a testből és lélekből összealkotott való természetes következményeinek, nem hívja őt csupán természetes boldogságra, ami az Istennek velünk született eszünkkel való megismeréséből és az Iránta, mint Teremtőnk és kegyelmes Urunk