Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
XIX iránt való szeretetből származik. Az isteni szeretet, amely végtelen, mint maga az Isten, ezzel meg nem elégedett. Az idők kezdete előtt-magasabb fokra emelte Isten Ádámot s benne az egész emberiséget. A kinyilatkoztatásnak világosságával tágította és növelte az emberi elmének velünk született tehetségét; hatványozta az isteni vonásokat, amelyeket a teremtés erejével a lélekbe lehelt, megszentelő malasztja által magasztosságot adott nekik ; a testi és szellemi tehetségeket fönséges összhangba, harmóniába egyeztette össze és ezenfölül megadta a testnek a halhatatlanság kiváltságát. Az embert, akit így földíszesített, örök életre rendelte, amint az életet ő maga élvezi. De az ember célját csak azon föltétellel érheti el, ha a megpróbáltatásból, amelynek a földön ki van téve, diadalmasan kikerül. E megpróbáltatás szükségszerűsége mélyen az embernek lényegében és örök rendeltetésében alapszik. Hiszen az ember eszes és szabadakarattal fölruházott valónak van teremtve és Istennek szabad szeretetére van hivatva. Tehát senki őt a szeretetre nem kényszerítheti, neki szabadon kell eltökélnie, hogy magát időben és örökké Istennek szenteli. Hanem, hogy ezt határozhassa, meg kellett lennie számára az ellenkező lehetőségnek is és épen ezen lehetőségben és szabadságban rejlik a megpróbáltatás. De a próbából diadalmasan kerülhetett volna ki, mert Isten parancsát betartania nem volt nehéz és az isteni malaszt segítette őt. De a próbát ki nem állotta. A sátántól fölbújtatva, az ő szavait ismételte: Non serviam — nem szolgálok, magam akarok Isten lenni. És most mi történik. — Elveti-e Isten az embert mindörökre, miként a sátánt eltaszította? Nem, mert az ember vétke kisebb volt. Isten öröktől fogva előre látta az ember bukását és tervét szintén öröktől fogva ehhez / módosította. Ha Adátn nem vétkezik, az Isten az egész 2*
