Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
XVI nyugodtan várhatja az utat a másik hazába, mivel mindig útra készen áll, mihelyt a végzés elszólítja őt.“ Ezért az igazi bölcs nem fél a haláltól, mert a halál nem más, mint a léleknek elválása a testtől, amire ő élete folyamán is iparkodott, a minek gondolatához tehát hozzá szokott, midőn abban fáradott, hogy egész leikével egyedül az igazság kutatásába mélyedjen. Bölcselkedni nem más, mint szünetlenül a halálra készülni. Tota enim phi- losophorum vita cornmentatio mortis est, — mert a filozófusok egész élete elmélkedés a halálról, mondja Cicero (Tusculan. I. 30. 74.) és ezzel csak ismételi és körülírja Sokrates gondolatát. Mert a filozófus élete föladatának első sorban ezt tartja: á-o3vw.siv ts Tsdvávsu, vagyis eljutni szenvedélyeinek teljes kiirtására (Plato Phaidon p. 64.) Mindazáltal a filozófus bármennyire vágyjék is, amint csak lehet, oly hamar az égbe jutni és Istennel egyesülni, mégsem fog soha az öngyilkosságra gondolni. Pythagoras szavai szerint a harcoshoz hasonlít, aki kötelességét teljesíti mindaddig, mig vezére el nem szólítja. És Cicero szerint Pythagoras tiltja, hogy a fővezérnek, vagyis Istennek parancsa nélkül az élet öráitomásáról távozzunk. Vetatque Pythagoras iniussu imperatoris, id est Dei de praesidio et statione vitae decedere. (De senectute 20.) A fájdalmat és szenvedést sem szidja az igazi bölcs, rossznak és céltalannak sem tartja, tudja, hogy a szenvedés az embert nemesíti. A mint látjuk, a legeszesebb pogányok nemcsak hogy ki nem tértek a kérdések elől: Honnan vagyok, hová megyek, van-e élet a síron túl, mi vár rám ott? — sőt ellenkezőleg e kérdéseket mindennél fontosabbaknak vallották, a megoldásukra való törekvést a legnemesebb emberbaráti föladatnak tekintették. Tanításuk szerint az élet nem is folytonos mulatság, vagy épen
