Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905

XV

dáúl az irodalom és a művészet, hanem annak alapoka egyenesen és közvetetlenül az emberi természetben rejlik.

*

* *

Ezen fejezet befejezéséül az antik világ legnevezetesebb gondolkodóinak nehány tanuságtételét idézem, a melyekbe ó'k az élet jelentőségéről és az ember igazi föladatáról való elmélkedésüknek és kutatásuknak eredményeit lerakták. — Ezzel egyszersmind megadjuk a legtalálóbb választ az epikureizmus, pesszimizmus és agnoszticizmus elméleteire.

Sokrates és Plato szerint az élet komoly és nagy dolog. O U ßio; TtpaJc.1!, o’j :zoír.Gí; I'tt-.v. Az élet nem költészet, hanem tevékenység. Ezt a latin közmondás a következő szavakban fejezi ki: Vita negotium, non otium. Az élet munkálkodás, nem henyélés. Az életnek nincsen vége a földön, sőt ez csak utazás a jobb haza, a mennyek országa felé, a hol a lelket az a mérhetetlen boldogság, az istenségnek, vagy legalább az igaz, szép és jó örök ideáljainak szemlélete jutalmazza. De az égi boldogságban semmiképen sem leszen része mindenkinek. A falánkok, iszákosok és kéjelgők lelkei az emberi testből való elszakadás után szamarak és más velük rokon állatok testébe költöznek. így szól Plato Phaidon-ban (81. b—e). Vég nélküli örök boldogságot csak azok élveznek az égben, a kik az igazságot és erényt szerették — mondja Plato a Symposionban (212. a.) Szépen mondja ugyanő Phaidon- jában (p. 114. e.) „Az lehet nyugodt lelkének sorsa felől, aki életének idején minden testi élvezetet és pompát elutasított magától, mint idegen sallangot, mint rosszra való kisértést és aki lelkét nem külső, hanem saját tulajdon virágaival díszítette: bölcsességgel, igazságossággal, erősséggel, szabadsággal és igazsággal. Az ilyen