Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904
V. előzéseknek, a matheinatikai megismerés tovahaladásá- nak útja. Az ismert igazságok alapján új összefüggések sejtelme támad föl lelkűnkben ; ennek kifejezettebb, tisztább meggondolására, kérdésbe foglalására irányítjuk figyelmünket; fontolóra vesszük az eljárási módozatokat, megalkotjuk a tervet, a melytől a fölmerült kérdésre feleletet, a megsejtett összefüggés, új igazság kikutatásában eligazodást remélhetünk. Semmi sem történik találomra. Szorosan megszabott föltételek, a melyeknek medrében a vizsgálódás folyik ; segédszerkesztések és átalakítások mind a föltett cél, a fölvetett kérdés természetéhez képest előre kigondolt és megállapított szigorú terv szerint haladnak a döntés felé, míg végre az eredményt algebrai formájából mint tételt szavakba is foglalhatjuk. Magunk vetettük fel az új kérdést, magunk fogalmaztuk meg a kutatás tervét, magunk visszük azt keresztül. Mindent a mi elménk végez, semmit sem kell, mint külső adatot, másodkézből fogadnunk, megbizonyosodásunkban semmi hiány nem marad. Ily bevégzetten, kifogástalan és kibúvót nem engedő módon a középiskolában egy tárgy sem állapíthatja meg a maga igazságait, csak még a fizika és chemia az olyan intézetekben, a hol tudományos mérő műszerek állanak a tanár és tanuló szolgálatára. Elmélkedésünk egészen megegyezik a pedagógusok nyilatkozataival, a melyek közűi néhányat idézünk. „A mennyiségtan tanításánál minden haladási lépés új föladat a tanulóra nézve. Lépésről lépésre halad szakadatlan vizsgálással; igazságról igazságra halad a legbiztosabban. Épen ez a biztos kutatás és haladás, ezen szakadatlanul rendszeres, törvényszerű gondolkodás, a tiszta belátás, a legtökéletesebb bizonyosság, a melyeket a
