Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904

LIV.

Ebben mutassanak íőkép a szülők jó példát, vagy ha már nem, legalább az iskola jó hatását haszontalan, rossz beszéddel ne rontsák. Hassanak oda, — de csak válogatott és önérzetet nem sértő módon, — hogy a fiú a szünidőben is mintegy saját akaratából járjon rendesen a templomba, meg ne feledkezzék az imáról és más szükséges vallási gyakorlatokról, különösen pedig a szt. gyónásról és a szt. áldozásról. Az igazi vallásosságon kívül minden más intelligencia csak hiú ismerethalmaz, amelynek az ember erkölcsi értékéhez semmi köze. Az igazi és mély vallásosság lesz valóban fiacskánknak mentő csónakja az élet küzdelmének rejtett veszélyekkel telt tengerén, az fogja őt megmenteni a bűntől, az erkölcsi bukástól még akkor is, amikor már személyesen nem ügyelhetünk reá és amikor is szervezeti feljettsége vagy talán tulajdon természeti diszpozíciója is az erkölcsileg rosszra sarkalja. A fiúnak vallásos nevelése és a tiszta meggyőződésben való megtartása tehát nemcsak a jövő életre üdvös, hanem különösen a földi életre nézve hasznos és célszerű.

A jellemes apák épen a szünidőben férkőzhetnek közelebb fiacskájuk szívéhez és akkor el ne feledjék erősíteni annak érzéki ellenálló képességét, mert már a testi foglalkoztatásnál is említett okból nagyon szükséges az az életre, hogy az ifjú a korán ébredt érzéki ösztönöket leküzdje. A jövő, az élet azon ifjúé, aki érzéki vágyain idején uralkodni tanult. Korán kell tehát az ellenhatásokat megkezdenünk és állandóan élesztenünk ; azért is még csak sikamlós, kétértelmű szót se halljanak tőlünk a fiaink, hogy egyidejűleg félni és utálni, külsőleg és belsőleg leküzdeni tanulják azt, ami náluk még nemcsak morális, hanem fizikai bűn is, mert testi és szellemi fejlődésüknek egyaránt kárára válik. Mutassunk