Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904
XLIV. rossznak tekinti ahhoz, hogy a fia félig-meddig megfelelve az iskola követelményeinek, valami úribb konchoz juthasson. No már kérem, ilyen felfogással nem nevelhetünk ! De az ilyen gondolkozáson nem is csodálkozhatunk, hiszen a szüleik igen nagy része előtt a nevelés kérdései szinte teljesen ösmeretlenek. Sejtelmök sincs a helyes nevelésről. Némelyeket a saját nevelésük halvány emlékei irányítanak, mások a maguk alkotta, sokszor helytelen rendszer után indulnak, vagy épen a hallomás után, a melyhez itt-amott véletlenül jutottak, s ismét másokat a bizonytalan homályos ösztön vezeti, és még hányán vannak olyanok, akik vallomásuk szerint egyáltalában nem érnek rá, mindent másokra, sokszor a cselédekre bíznak, de meg nem is akarnak a saját gyermekeikkel nevelőleg foglalkozni. Ezek bizony szomorú állapotok. De mi immár örömmel látjuk, hogy a mi iskolánk e tekintetben is szerencsés, mert vannak olyan szüléink is, akik előtt a nevelés kérdései már nem ösmeretlenek, sőt azokat szívükön viselik és az iskolával lépést tartva igyekeznek egyöntetűen közreműködni. Ezekkel a derék, jó szülőkkel akarjuk mi itt megbeszélni azt, hogy miképen tölthetik el iskolánk szellemében magukra nézve gyümölcsöztetőleg tanulóijaink a nagy szünidőt, mert e tekintetben igen álta- nos a helytelen fölfogás. A nagy szünidő ugyanis nem üres időtöltésnek, léha henyélésnek, hanem testei és szellemet egyaránt télüdítő, rekreáló pihenésnek van szánva. Olyan életmódot kell tehát ekkor folytatnia a tanulóifjúnak, amely az iskola jó hatását le nem rontja és amely megfelel a szünidő rendeltetése szellemének. Egészségi, tanulmányi és társadalmi okok szólnak a nagy szünidő szükségessége mellett. Ezen hármas oknak megfelelőleg tehát
