Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904
kx. tikai oktatásnak még egy hivatására. — Schneller István a kolozsvári egyetemen tartott előadásaiban gyakran irányította figyelmünket arra a jelenségre, hogy az intelligenciában, amit közönségesen úri osztálynak szokás nevezni, mennyire elharapódzott az önérdek, a haszon és előhaladás hajszolása. Az a jelenség ez, amit bizonyos megvetés kifejezésével stréberségnek hívnak. Pedig4 a közjó, mások javának igazán őszinte, tevékeny és hathatós előmozdítása mindig önfeláldozáson. érdek nélküli odaadáson alapszik. Ez igaz marad minden íizetésrendezés, pragmatika, ellenőrzés és „nemes verseny“ mellett is. A vallás bizonyára teljes hévvel hirdeti ezt és megtanít gyakorlatára. Hanem a főiskolai tanulmányozás szintén az odaadás, az önfeláldozás érzelmeinek, az altruisztikus eszméknek és törekvéseknek folytonos gyakorlása, magunkba edzése lehetne, ha az minden melléktekintet nélkül, egyedül az igazságért és a jövendőben reánk bízottak javáért történnék. A középiskolai ifjúságnál ez az érdeknélküli tanulmányozás teljességében keresztül nem vihető; bennük az érzéki valóság még nagyon túláradó, oktatásuk néha érzéki eszközökre is szorul. A mathézis azonban már hathatósan megkezdi náluk az átmeneteit és átalakítást arra, hogy érdek nélkül és mégis érdeklődéssel, előnyök nélkül és mégis odaadással tanuljanak. A mathézis ugyanis mindig teljes lélekjelenlétet, lekötött figyelmet, egy pontra szegzett lélekerőt követel. A képzeletet meglazítani, könnyedén elereszteni és csak háromnegyedrészben figyelni nem engedi. Benne a félig- meddig ismert dolgot szavakkal kitölteni nem sikerűi. Ha tehát valaki a haladásról lemondani nem akar, a mathézisben csak nehéz munkával és teljes odaadás által jeleskedhetik, mert a mindent kiegészítő képzelet, könnyed beszélő és kifejező képesség rajta nem segít.
