Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1903

26

Egyes alkalmakkor hallatott intéseit értem. A férfi jóleső érzéssel olvassa e magvas gondolatokat, az ifjú meg jövendő élete pályájára mérföldmutatókul állíthatja föl, hogy lépteit azok felé irányítsa. Mintha ezek kimondásánál is a nemzeti genius ihlette volna meg, hogy épen azt kösse nemzete és az ifjúság szivére, a mi a nemzeti létekből leginkább hiányzik. 1841. nov. 28-án az ifjúság fáklyás zenével tisztelte meg Deákot, ki válaszában az ifjúságnak a cselekvés óráiban a hideg megfontolást, a csüggedhe- tetlen fáradozást, melyek nélkül sikert érni nem lehet, kötötte szivére. Másutt felpanaszolja, hogy enthusiasmus és kitúrni tudás alig van bennünk, noha a sikert más nem biztosítja, mint a kitúrni tudás. (Beszédei I. 535. 1.)

Majd komoly intelemképen hangoztatja a tanulás szükségességét, mivel csak annak mindenható erejével segíthetjük lábra hazánkat. „A legsúlyosabb körülmények között sem kétkedtem bonunk szebb jövendőjén. De hogy reményeink egykor valósuljanak, nem elég akarni. Tanulnak kell s művelnünk a tudományok minden szakát; mert korunkban csak azon nemzetnek van biztos politikai jövendője, mely komolyan törekszik az általános műveltség színvonalára emelkedni s azon előre haladni.“ (Beszédei, III. 214.)

Kicsinyre-nagyra az egész élet vezérelve lehet, a mit egyik követi jelentésében olvasunk. „Nemzetünk is föllépett már a békés haladásnak pályájára. Hajdan a véres harcok szünetlen küzdése között csak egy szent kötelességet ismertek őseink hazájuk iránt: vérrel is védeni annak jussait, függetlenségét. Korunkban ezen szent kötelességgel még egy másik párosult: kifejteni a nemzet szuny- nyadó erejét, új életet adni a szorgalomnak s virágzásra emelni a hazát. S a ki ezen kötelességet nem teljesíti, az gyáva szintúgy, mint a ki az ellenség fegyverétől félve,