Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1903

27

hazája védelmére föl nem kelt, midőn hajdan a fölkelés jelét, a véres kardot hordozták szét az országban. A ki hazája kifejlődésére minden legkisebb áldozattól irtózik, az épen olyan keveset szereti hazáját, mint a ki a hon vé- delmezésének kötelességét csak kényszerítve teljesíti s többet nem tesz, mint aTiiire k hatalom vagy törvény kényszerűik, mert a tespedésnek életölö álma lassú halál s még inkább semmivé teszi a nemzetet, mint a fegyveres ellenség dúlása. A feldúlt országnak elrabolt ereje ismét összeállhat s idő s körülmények kedvezésével megtörheti az ellenség hatalmát, de a tespedésben kialúdt nemzeti erőt semmi hatalom többé vissza nem hozza“. (Besz. I. 464. 1.)

Csak a megemlékezés némi teljessége kedvéért említem, hogy a nagy ember a földi lét szűk határait 1876-ban a jan. 28. és 29. közötti éjjelen lépte át. A nemzet febr. 3-án királyi pompával temette el. A királyi család is részt vett a gyászban és maga Erzsébet királyné tette le Deák ravatalánál a részvét koszorúját. Tetemei fölött mauzóleum emelkedik, melyhez kegyelettel szokott elzarándokolni a magyar; emlékét 1887 óta szobor örökíti meg. De mindennél jobban őrzi emlékét a magyar nép, mely halhatatlanjai közé sorozta.