Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1902
belzavarral járt s a pártoskodás viharaiban égy-egv főúr oly kiváltságokat szerzett, hogy végül is függetlenítette magát. Az egység hiánya, a viszálykodás pedig roppant hátránya minden • birodalomnak. S ha még hozzá vesszük, hogy mindig idegeneknek tartották magukat s megvetéssel néztek a régi lakókra, elgondolhatjuk, hogy ezek sem szerették a jövevényeket, kik minduntalan elnyomásukra törekedtek. Midőn pedig a papságot s különösen a pápát is folyton maguk ellen ingerelték, a helyett, hogy megnyerték volna őket. lckellett mondaniok minden reményről, hogy Itáliát egy uralom alatt egyesítsék; nagyon erős volt az ellenállásban. Luitprand király ellen a pápa már Martell Károlytól kért segítséget, mit Pipin adott meg s az exarchátust a pápáknak ajándékozván, világfontosságú eseményt vitt véghez, mert megalapította a pápák világi uralmát. A rómaiak ismét örvendezni kezdettek, mert már régi időtől kezdve képviselőjüket, jogaik védőjét s azon egyetlent látták a pápában, ki állásánál fogva igazságosabb, szel idebb lévén, az elnyomottakat vigasztalni és tiszteletet tudott szerezni a római népnek, melyet már minden nép megvetett. A longobardok nem tudtak nyugton maradni; királyaik eskü- szegőkké lettek s mihelyt komolyan kellett szembeszállniok az ellenséggel, ügyetleneknek mutatták magukat. Károly, Pipin fia kevés vér árán hódította meg Itáliát s a longobardok gyáván, kislelkűen mondtak le róla. Bukásukban senki sem sajnálta, sőt örültek rajta, pedig egy nemzet haláltusája s végküzdelme bár fenséges, de szomorú is. Nagy Károly nem kívánta vesztüket, birtokaikban meghagyta, de kivette az uralmat kezükből, melyet bölcsen használni és gyakorolni úgy sem tudtak. „Kétszázados uralkodásuknak emléke a longobard jog, melynek kifolyása a helyi központok erősödése és maga az olasz nyelv, melynek esengése-bongása épen azt hirdeti Itália félszigetén, mily csodálatosan átalakúlnak mindazok, kik oda magasabb célok nélkül, csupán az uralkodás kereséséből vagy megszokásából vándoroltak be. A hódítóknak nagyon melegük lett ezalatt a heves éghajlat alatt a nehéz vaspáncélban, lomha gazdálkodásuk élénkülni, alantjáró képzeletük szárnyalni kezdett. A vérátömlesztés fájt eleinte, de azután új élet csörgedezett mind a két testbe : a germán vérrel felfrissített római nem érezte már magát oly idegennek a germánnal szemben, ki vére fölöslege árán szelídülni s hasznossá lenni igenis tudott századok után l"1) 1) Márki S. előadásai után.
