Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1902

•20

adták meg a modern Olaszország megteremtéséhez szükséges esz- közöket; a Pó vidékén a longobardok, Nápoly kies öblénél egy század múlva a normannok és az új Olaszország urai ma is a longobardok vaskoronájával koronáztatják meg magukat. Justinianus pragmatica sanctioja 554-ben azt is elvette Italiától, a mit a gó- thok meghagytak s 18-ik tartománya lett keletnek. Ravenna fővárosban most már az exarcha volt az úr, ki nem ismervén a viszonyokat, rosszabb volt a barbárnál. De megerősítette és kifejtette Justinianus a városok municipialis jogait, úgy annyira, hogy erre lehet visszavezetni az olasz városok oly virágzó fejlődését a későbbi korban.

A góthok egy része keletre húzódott, mások az Alpokon túl régi otthonukat keresték fel, mig a nagyobb rész a legyőzőitekkel olvadt össze. S a gútli nemzeti Genius könnyezve borúihatott a nagy Theodorik sírjára, kinek második szemfedele egy bukott birodalom szétrongyolt dicsősége lett.

Justinianus.

Teljesen bomlásnak indult a római világ, de oly tiszteletre méltó volt még emlékeiben is, hogy a germán barbárok szinte babonás félelemmel csüngtek azokon. Theodorik, Gondeband, Chlodwig és 11. Alarik önkényt vetették magukat alá a római törvények és szokásoknak. És midőn a megölt Róma intézményeit és társadalmát magukévá igyekeztek tenni, beláthatták, hogy az elhalt Róma is tud győzni. Különben is élt még kelet Róma s a jog folytonosságát megtartván, ép úgy küldözgette a consuli jelvényeket, a bíbort, mintha most is tőle függne a világ sorsa. Mihelyt erősebb kezű uralkodó került a trónra, maguk a barbárok sem ütköztek meg azon, hogy nekik parancsolgatni akar.

527-ben a nép örömmel fogadta a circusban Justinianust. mint császárát. Sok dicsőség fűződik uralkodásához, mely az emberiségre örökre kiható eredményeket mutathat fel. Perzsa háborúi, a vandalok és keleti góthok szétrobbantása sok dicsőséget szerzett ugyan, legmaradandóbb emléket azonban törvénykönyveiben állított magának. Költő, művész, építész, hit és- jogtudós a k a r t lenni.

S a császár, ki nagyböjtben csak minden másodnap s akkor is csak sózott vadfűveket evett1), vallásos volt egészen a türelmet1) Liber Constitutionum Novellarum.