Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1902
11 nonia már élelmet, ruhát sem tudott adni gazdáinak. Új, gazdagabb föld kellett nekik, mit sok bolyongás után Videmir Galliában nyer meg, s nemsokára Italiában az árván maradt Theodorik. 250 ezernyi hada családjával s minden vagyonával hűn követte a fiatal vezért, ki nemsokára hazát adott sokat szenvedett népének. És Odoáker, a másik barbár mindent megtett, hogy a rohanó árt elfordítsa, de bár sok királynak osztá parancsait, I s o n z o nál, nem messze Aquilejától 489-ben, vissza kellett vonnia vert hadát, melyet a szerencsés Theodorik nemsokára Verona síkjain is szétkergetett. Most már Odoá- kerről is lepattant a máz, s a barbár pusztításba, vérbe fojtotta tehetetlen dühét. 490-ben az Addo-nál újból megverte s Ravennába szorította vissza Odoákert. Eszközök hiánya miatt csak 493-ban vonulhatott be Theodorik Ravennába s alig egy néhány hónap múlva megcsinálta híres lakomáját, melyen a társuralkodót sajátkezüleg szúrta le. Halálát hozzávalóinak vérfürdője követte, s a hűtlenség és vendégjog ily megsértése sokaknak halálhörgését vonta maga után s „kinek meg kelle hallnia, mind földön feküvék.“ És ha nem segített a dolgon Zenohoz küldött követsége, mely a koronázás jelvényeit s az elismerést kérte, épen ennek halála miatt, kárpótolhatta az, hogy a góthok újból meghódoltak előtte s királyuknak. Italia urának ismerték el. És méltán, hiszen ő vér szerint és századokra terjedő családi joggal törvényes királya volt a góthoknak. Nemcsak katonákat, hanem családokat, törvényeket, szokásokat és nemzeti kultúrát vitt magával oda. Hatalma egy nemzeten, s nem kalandorokon nyugodott. S ha mégis tisztelte és megtartotta a rómaiaknak minden intézményét és szokásait, bölcs belátásra vall. Viszonya Konstantinápolyhoz oly határozatlan alakban maradt ránk, hogy nem tudjuk szövetségese-e, vagy hűbérese volt a császárnak. Azon tudat, hogy neki Itália hazája s Róma, a világ feje az övé, büszkeséggel töltötte el s megszokta magát a régi császárok jogos örökösének tartani. A császárok barátságát kereste s fenntartani is igyekezett s pénzein azoknak képei is láthatók voltak. Hatalmasabbnak gondolta magát a többi barbár uralkodóknál s ezt tehette is, mert már 498-ban megkapta Anastasiostól azon koronázási jelvényeket, melyeket Konstantinápolyba Odoáker küldött volt. „A ti államotokban tanultam meg, mikép kell a rómaiakat igazságosan kormányozni ; semmi meghasonlás se legyen a két birodalom közt; egy akarat, egy gondolat vezesse a kettőt." Ezt irta a császárnak
