Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1900
34 b) A tanulók egészségi állapota. A tanulók egészségi állapota az iskolai év egész folyama alatt a lefolyt télen a városon nagyobb mértékben uralkodó influenza és himlő mellett is mindamellett,hogy a tanulók között szórványosan felmerült 6 vörheny eset miatt az intézet karácsonyi szünetjét meg kellett hosszabbítani, nagyon kielégítő volt. A szünetet a főhatóság az iskolai-orvos ajánlatára hat nappal azért hosszabbította meg, mert a közigazgatási hatóság a finövelő intézetet, melyben egyszerre három megbetegedés fordult elő, 1901. jan. 9-ig bezárta, s így a gym- nasium is kénytelen volt szünetelni. Az idevonatkozó számadatok a tanulók statisztikai táblázatában láthatók. A városi on vosok két időszakban rendeztek himlő elleni beoltást s az igazgatóság gondoskodott, hogy az újra nem oltott tanulókat is beoltsák. A tanárok a lakásokat is vizsgálták. Szemvizsgálat is történt. c) Fürdés és korcsolyázás. Támaszkodva az isk. főhatóságunktól 1593—1892., illetőleg 4188—1881. és 3358—-1892. számok alatt elrendelt 17456 — 1892. illetőleg 51896 — 1891. és 1134. számú miniszteri rendeletekre, a fürdést illetőleg a tanári testület intézkedett, hogy a helybeli úszóház tulajdonosa a tanuló ifjúság részére a fürdés és úszás tanulásának díja és a felügye let tekintetében lényeges könnyítéseket biztosítson ; minthogy pedig iskolánknak nagyon sok egészen szegény tanulóval van dolga, egészségi okokból kénytelenek voltunk megengedni, hogy kellő felvigyázás mellett a tanulók a város mellett folyó Órnpoly ágait is felhasználhassák fürdésre. Azonban sokkal kedvezőbb helyzetbe juttatott minket a korcsolyázás és jégpálya dolgában a helybeli Korcsolya-egyesület választmánya ; ugyanis kérésünkre szívesen megengedte, hogy a tanulók az iskolától alig 15 percre eső tágas jégpályáját feledijért, t. i. 10 fillérért használhassák, s e csekély díj fizetése mellett is az ifjúságnak a pályán egy fűtött helyiség, két szolga és .egy felvigyázó állott rendelkezésére. Ezen kívül az igazgató az ifjúság részére az intézet tágas udvarán mesterséges jégpályát is rendezett be. dj A játéktér és a játékdélután. Iskolánk főhatósága az igazgatónak 1900. január 5-iki előterjesztésére megkereste a helyi cs. és kir. várparancsnokságot, hogy a vár külső kapuja előtt fekvő nagy terjedelmű gyakorlótérből játszótér gyanánt