Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1899
26 Avéd Jákó igazgató beszéde. Méltóságos Gróf Püspök Ur! Méltóságos Főispán Ur! Tisztelt közönség! Nemes Ifjúság 1 E pillanatban, midőn Püspök Úr Ő Méltósága az isteni telelem és vallásosság, a lángoló hazaszeretet és tudományvágy zavartalan művelésére épített ezen palota felszentelését végezte és ezt a szép és magasztos célú épületet átadta a közhasználatnak, úgy gondolom az volna az én feladatom, hogy a magam, tanártársaim és a tanuló ifjúság nevében hálás szívvel és részletesen emlékezzem meg mindazokról a nemes férfiakról, kiknek közreműködése és áldozó készsége segítette intézetünket, hogy ezen díszes és célszerű palotához juthatott és ez által mintegy újjá születhetett és az Igeratisztelt Közönség megnyugtatására részletesen kellene elmondanom az intézet működését a múlt időkből s felsorolnom mindazon célokat, melyeknek megvalósítására ezen intézet az új palotában is törekedni fog. De ezen feladatom megoldását nagyban zavarja az erre szánható idő rövidsége s nem kedveznek neki a körülmények sem, főleg az a meghatottság akadályoz, mely elnyomja ajkunkon a szót, hogy annál nagyobb mértékkel idézze szemünkbe az örömkönnyeket és a hálás érzelmeknek annál mélyebb barázdáit vésse lelkűnkbe. Hiszen miről van szó ? A magyar kulturális ősintézmények egyikének megújhodásáról. Egy olyan intézet újjászületéséről van szó, melyet az ősök oly módon alapítottak meg, mint az őskorban istennek választott népe építette fel a maga templomát, midőn egyik kezében fegyverrel, másik kezében építő anyaggal, rakott követ kőre. Egy olyan intézetről van szó, melyről úgy is mondhatnám, hogy a magyar kultúrának születésével kezdődött és sok százados működése alatt a magyar nemzet politikai, művelődési és vallási küzdelmei között majd felvirágzott, majd a porba hullott, de páratlan szenvedései közepette is az isteni félelemnek és vallásosságnak, a minden áldozatra kész haza-
