Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1899

27 szeretetnek és a nemzet művelődési törekvéseinek állandó, kö­vetkezetes és hűséges művelője volt. És én azt hiszem, hogy mindenki örömre gyűl, midőn a nemzeti művelődésnek egy egy bástyája épül fel és mindenkit meghat, midőn a régi, már emléknek is becses, egy-egy ilyen bástya újra kiépül s a nemzet consolidatiójára tevékeny mun­kát fejt ki; annál inkább meghat minket, ezen intézet munkásait, kik minden zegezúgát ismerjük és tudjuk méltányolni azt a mun­kát, melyet páratlan szenvedései között is a hazának, a nem­zetnek és az egyháznak tett. íme egy pár vonás ezen intézet múltjából ! Mint káptalani iskola kezdette meg pályafutását s 1550- ben a vallási zavarokkal megszűnt, helyébe az 1565-ik év pro­testáns iskolát hozott, de a Zápolya-család kihaltával ennek is nyoma veszett. A kath. iskola Báthory István lengyel király és Báthory Kristóf erdélyi fejedelem buzgólkodására a Jézustársaság atyái­nak vezetése alatt 1579. okt. 1-én, tehát 320 évvel ezelőtt is­mét megnyílt s városunk lakóinak tetszését annyira megnyerte, hogy fentartásához többen házak és földek adományozásával járultak. Az 1588-ik évi. dec. 10-iki medgyesi gyűlés a vezető atyákat száműzvén, az iskolai is megszűnt s helyét ismét protes­táns iskola foglalta el, de hét év múlva 1595-ben a fehérvári országgyűlés a medgyesi határozatot eltörölte s a törökverő Báthory a száműzött atyákkal az iskolát is visszaállította s nekik adta Tóthfaludot, Ompolyicát, Benedeket, Felső-Gáldot, a baromlaki tízed negyed részét, adott továbbá a városban 12 jobbágy telket, a vízaknai bányákból 400 drb. kősót és készpénzül^ 1000 magyar frtot ; ekkor az iskola ismét igen dicséretes mű­ködést fejthetett ki és számára új épületeket emeltek. Ez az idő volt Fehérvárnak az a nevezetes korszaka, midőn egyszerre két középiskolája volt: egy kath. és egy pro­testáns. De nem sokáig lehetett így, mert az iskola ellenségei a tejedelem távollétében a jézustársasági atyákat elűzték; a vissza­térő fejedelem azonban a szerzet javait a kolozsvári szerzet, javai közé íratta, az iskolába pedig világi papokat helyezett. 1599-ben Báthory Endre a tordai kitiltó végzést eltöröltetvén,

Next

/
Thumbnails
Contents