Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1899
35 > Es felrobog, mint égi harsogás, Rákóczynak tűzlelkű dallama És tettre gyújt, hogy áldozzuk, ha kell, Minden csepp vérünk a honért oda. De hajh! Egünkre siró gyász borúi! Irigy párt viszály dúlja a hazát! Emészt a gőg s a balszerencse is Csapást a honban új csapáshoz ád. Sajó, Mohács ! Ti vérrel írt mezők, Könnyes szemekkel hányszor siratunk ? S mint hattyúnak, ha vére cseppje hull, Panaszdalokban jajgat a szavunk. De törjön bár a sors haragja ránk. Csüggedni nem tud mégis a magyar. Ott van felettünk Isten szép ege És sátorával védőleg takar. S ha tán esel, tégy úgy, mint Anteus, Borulj a hősök sírhelyére le, S im érezed, hogy a szent hantokon, Szived bizalmat, új erőt lele. Mert minden él és minden elmúlik, Vad forgatag a földi lét csupán :-jMit felmagasztal egyik pillanat, A másik azt eldobja messze tán. Csak két örökre élő eszme van. Mit hirdet ez új Múzsa csarnok itt: Hogy túl az égen Isten, és alatt Csupán a hon szerelme boldogít. * 3*
