Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1896
27 miniszteri rend eletekre, a fürdést illetőleg a tanári testület intézkedett, hogy a helyi úszóház tulajdonosa a tanuló ifjúság részére a fürdés és úszás tanulásának díja és a felügyelet tekintetében lényeges könnyítéseket biztosítson; minthogy pedig a tanintézetnek nagyon sok egészen szegény tanulóval van dolga, egészségi okokból kénytelen volt megengedni, hogy kellő fel- vigyázás mellett a város mellett foyó Ompoly ágait is fölhasználhassa fürdésre. Azonban sokkal kedvezőbb helyzetbe juttatott minket a jégjmlya és a korcsolyázás dolgában a helyi Korcsolyaegye.siűet választmánya, mert kérésünkre szívesen megengedte, hogy a tanulók a tanintézettől alig 15 percre eső tágas jégpályáját feledijért t. i. 5 krért használhassak s e csekély dij fizetése mellett is az ifjúságnak a pályán egy fűtött helyiség, két szo'ga és egy felvigyázó állott rendelkezésére ; mesterséges jégpályát a tanintézet udvarán a tél rendetlenségei s más egyébb akadályok miatt a lefolyt tanévben nem készíthettünk. d) Kirándulások a szabadba. Nemcsak az iskolai tanulmányok gyakorlati alkalmazása s a hasznos szórakozás szempontja vitte ki évenként néhányszor tanulóinkat, főleg a ma- gasb osztályúakat tanár vezetése alatt a szabadba, hanem a testi nevelés szempontja is s az érchegységnek Gyulafehérvár felöl fekvő csúcsai és erdős berkei többször találkoztak bota- nizá'ó, rovarokat gyűjtő, geologizáló, s esetleg jókedvűen labdázó tanulóinkkal. Ezen kirándulások, a mennyiben a tanulás is céljuk volt, kizárólag egyik-másik tantárgy egy-két órára terjedő gyakorlataid tekintendők ; olyan irányú kirándulásokat, melyeknek feladata, hogy az ifjúságot ismereteik bővítése véget nagyobb tapasztalatokra vezessék, a Vándor- Egyesület teljesített, melynek leírása az Ifj. Egyesületek eime alatt olvasható. Csakis szórakoztató kirándulást a lefolyt évben az igazgatóság az általa engedhető szünetnapok felhasználásával egyet és pedig máj. 1-én rendezhetett. 5. Valláserkölcsi állapot. Az előirt tananyag sikeres elsajátítására irányított kitartó munkásság mellett, a tanári kar kiváló figyelmet fordított arra is, hogy az intézet gondjaira bízott ifjúság a vallásos bűz-