Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

84

nyíltság- második tokán álló e o ö hangokat a szó végén nem tűri meg hanem nyíltabbakká változtatja, e-vel csak nehány szó végződik: l'é, te, ne, se, és -e: o-val végződök csak egy két nyelvjárásban vannak: lábo, könyvi). A nyelv még a kölcsön

vett szavakban is, ha o-val végződnek, d-ra vagy n-ra változtatja ezen o-t, pl. szlávból vett szavak: akna, úszlv. okno, borda

ószlv. brudo, csuda, úszlv. sudo, az istálló az olasz stallo-ból.

Ezen adatok alapján kimondhatjuk, bogy az •a -e végű igenév az -ó -ö végűnek egyszerű mellékalakja.

A foly. csel. melléknévi igenevek közt igen sok van olyan, melynek igenévi értelme már elhomályosult. Ide számíthatjuk az idő-1, mert ez is igenév, mely *jegedö alakból fejlődött. Híd az eredeti *kogodó-ból, de ez a névszóképző -o-t elveszítette. Enyhe, lanyha, mindkettő participialis alak enyhe-ni *lanyha-ni, igékből. Az enyhe szónak a régibb nyelvben enyli/U alakja is használatos volt. (Halász: Ritkább és homályos, képz. Ny. VII. 153.) Halász szerint a sóvár is partié, képzőt vesztett suváró v. snváló helyett áll. (Ny. VII. 63.); hajó valószínűleg a haj- igeneve, (müveltetö : hajt), tehát annyi mint: foly> (N.

III. 98); hattyú (Ny. III. 98); hosszú, valószínűleg * hajsz foly halad jelentésű igéből (Ny. III. 101.); ajszu, aszú (Ny. II. 476.)

Kevésbbé vannak elhomályosulva : szívanó (Ny. IV. 183.); böstörií; a népetymologia vakmerő-bői makverö-1 csinált (Ny.

IV. 236); vakard (Ny. IV. 328.); méltó. Egy öreg szék is volt

a kellő középen. (Ar. T. XI. 8); de csak ilyen kapcsolatban. fágutu : favágító (Őrség, Ny. VII. 330.); előte : elötevö. (Szeged, Ny. VII. 235.) Észt a keszkenyöt. ünnepöd, mert ünneplőre vettem (Veszprém, Ny. VIII. 40.); kesztyű : kéztevő (Ny XIV. 491.) Az igenévi ielentést vesztett nőmén verbalék közé tartozik a bíró, (Ezvegyeknek ytelew byray KúlcsC 156. Az isten ma vagy holnap mi megítélő biránc leszen. MA : Scult.

610.) száiszó (szájzó) ; vellantó: gyújtószálba (Baranya, Ny. III. 327.); kottyanó-, a keréktől a kocsi utón ki vájt gödör. (Túr- keve, Ny. III. 472.)

Az elhomályosúlt értelmű igenevek közé sorozhatjuk a -só, -só nőmén loci képzőt, mely bizonyos térben levőt, fekvőt jelent, mint alsá, felső, külső, szélső, karésó: (szélső): határozókat képez határozó szókból vagy rágós alakokból: utolsó, áh-