Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

8

sitja. A -ni helyragi értelemmel a rokonok közül csak a vogulban szerepel.

Simonyi azt tartja, hogy kezdetben az infinitivns rágós főnév volt. Az indo-germán nyelvekre kétségtelenné tette ezt két évtized óta az e tárgygyal foglalkozó gazdag irodalom. A mi nyelveinkben is (a rokonok) nagy részt világos ez az eredet, így pl. a finn -mann végű infinitivns (kuolemaan — halni, elämnän == élni) kétségkívül csak rendé< illativusa a -ma kéj)zös főneveknek, minők kuole-ma : halál, elä-mci: élet, tehát tulajdonkép halóira, életre A magyar -ni is, — mely egyébiránt kétségtelenül azonos a zürjén-votják intínitivus «óiével magánhangzóját tekintve mindenesetre ugyanolyan irányragos alak, mint a neki, messzi, feli szók Sőt könnyen igaza lehet Szvorényinek (a N. Szótárnak előbb említ tt véleménye), ki rég sejtette, hogy a főnévi igenév vége azonos a palóc-székely -ni névraggal. Nem lehetetlen, hogy a megkívánt névszóképző ott lappang az igető s a -ni között : erre mutatnak a régi irodalmunkban nem ritkán található érzrnni, tartamúié le alakok. Ez szóról-szóra Simonyi nézete a főnévi igenév képzőjéről. (Ny. XIX. 246.)

A főnévi igenév képzője a köznyelvben -ni -nek hangzik, de a nyelvjárásokban igen sok helyt -nyi és nya alakban is előfordul. Őrségben -nyi és -nya. Az en fijam ima jól tud ólvasnyi, irnya, számi)nya. Há mennek ejek a Hányok ? Fonnya. (Ny. VII. 371. 420. Könnye N. Az őrségi tájszólás.) Veszprém ben, Göcsejben, Ormánságban vegyesen uyi-i mondanak ."'ve1 (Vass, Dunántúli nyelvjárás, 57.) Ecsépünyi, rásóznyi (Ny. VII. 428.) A Balatonmellékén is -nyi. (Ny. VII. 474. 512 ) Hetesen: habarnya : a big ételnemüt felereszteni. (Ny. III. 473.) Szilágymegyében a -nyi járja (értenyi kell a kótát, ha boldoyúnyi akarunk. Ny. VII. 424.) Máj én kílódok a fával, mikor van ittlio mit ennyi. (Ny. XV. 327.) Má mijóta haza akartam hinnya. (Tisza Sz. Imre. Ny. VII. 518.) Szeged környékén is ejtik nyi- nek. (Ny. III. 228.) — Azonban meg kell jegyezni, hogy a -ni lágyítás nélkül is előfordul mindegyik táj szólásban. Ez a lágyított alak már régibb fejlődés, mert már Kövesdi is említi. (Elementa Linguae Hung. 1686-ból) és a tőle beszélt tájnyelv alapján használta is, mint irodalmi alakot. (L. Figyelő IX. 357.) Úgy látszik, hogy a nya vég/et a személyragos képzőből (-nia)