Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

20

Azt veszszük észre, hogy leginkább a verba sentiendi és declarandi kedvelik, a milyenek: megismer, lát, hall, talál, észrevesz, tud stb. Vannak oly igék is, melyek sohasem tűrik meg ezt a szerkezetet, ilyenek többek közt: akar, szeret, óhajt.

b) Az általános alany a lehetőség kifejezésével. Szörnyű méltósággal kétfelé tekinget, Könnyen esmérhetni, hogy gondja nagy lehet. (Zriny II. 38.) De ennek nem árthatni soha fegyverrel. (Zriny. V. 31.) Ló szttkíben alkalmasint ngargalhatni rajta Jeruzsálembe. (Ball. Péld. 4856.) S mint mikor egy fészek lódarázs fellázad, Olybá képzelhetni most az egész házat. (Ar. T. VI. 20.) Ez volt az ok uram, mely engemet rábírt arra, hogy önnek alkalmat adjak velem beszélhetni. (Jók. Ar. emb. dráma 196. 1.)

Hogyan kell megmagyaráznunk ezt a két szerke zetet ? Előbb elmondom, hogyan magyarázták nyelvtaniróink. Brassai 1863-ban „Magyar Mondatában“ (Akad. ért. Nyelv- és Széptud. III. 399.) a lehet kihagyásával magyarázta. Simonyi kisebbik nyelvtanában szintén igy fejti meg, a nagyobban (1879.) pedig a van kihagyását veszi fel; így fejtegeti Lehr is Arany Toldijában (1882. 132-ik 1.): Szinnyei (Rendsz. M. Nyelvi. III. kiad. 112 1.) szerint az ily mondatokban az elhallgatott állítmány : van. Simonyit, Lehrt és Szinnyeit ezen felfogásban az vezette, hogy az ilyenekben: találhatni, láthatni már benne van elehet, hogy tehát fölösleges kétszer kifejezni ugyanegyet; vezette továbbá az, hogy néha az efféle igenevek mellett kitevődik a van.

Balogh Péter (Ny. XIX. 109. „A főnévi igenév mint állítmány“) a lehet kihagyását tartja a leghelyesebbnek.

Én azonban bár Simonyi is elfogadta a Balogh P. állítását (Ny. XIX. „A főnévi igenévről“) megmaradok a mellett, hogy az igenév mellől a van hagyódott el

Hadd soroljak fel nehány van-os példát. Akkora tűz volt, hogy ide is látni volt. (Ny. III. 275. De mivel nem volt látni borát, Kulacsomból töltém kettőjök poharát. (Gvad. Nőt.) Ritkán vala látni közöttetek olyat. (Ny. XIX.) Látni volt, hogy nagyon részrehajló. (Ny. XIX.) Ojat sikojtottam, hogy az útra ki vét hallani. (Ny. XVII 188.) Nincsen hé lelkinek hová lenni. (Ny. II. 40.) Mit van, mit tenni mán nem tűrhetem tovább. (Ny. IX. 558.) Egyebet nem látni hónál és fellegnél. (Petőfi.) Van ide künn is mit enni. (Ny. VIII. 516.)