Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

BEVEZETÉS.

Az igeneveknek minden nyelvben fontos szerepük van. Ezek megóvják a stílust az cllaposodástól; a gondolatok nyelvbeli kifejezésének az élénkségét, tetszetős alakban való megjelenését nagy mértékben elősegítik. „ A participiumok mind a latin, főleg azonban a magyarnyelv háztartásának legfontosabb tényezőit teszik.“ (Ny. Közl.*)X. 166. Szarvas G-.) Egészen helyén lévő dolog tehát, hogy az igenevek használatával részletesebben megismerkedjünk.

Veress I. azt mondja**): hogy a kötőszók és névmások gyakori alkalmazása irályunkat el ne iszap ölj a, nyelvünk oly segédeszközöket is teremtett, melyek ezt szabatossá, tömötté teszik. Hogy a visszahozó névmások gyakorinkká ne váljanak, kínálkoznak a jelen, műit s jövő névjelzők: hogy a stírííkötőszók miatt irályunk vontatóvá ne váljék, elé állanak a jelen és múlt igejelzők. De mindezek a segédszerek csak úgy álla nak rendelkezésünkre, ha természetöket, czéljaikat ismerjük, nyelvbeli alkalmazásukat tudatunkra ébresztjük.

Ez az elmélkedés -nagyjában véve megállhat. De nem tudok egyetérteni az állítás utolsó részével: „De mindezek a segédszerek . . .“ Mert a közönséges életben azt tapasztaljuk, hogy pl. a nép a nélkül, hogy nyelvtanilag ismerné az igeneveket, nagyon helyesen használja, úgy hogy a nyelvtanirónak egy részt épen a nép használata után kell megállapítania az igenevek használásának a módját.

Igenév elnevezést használtam itt, mig az idéztem munka szerzője a névjelzők (melléknévi igenevek h.) és igejelzők (határozó igenevek h.) elnevezést használja. Tettem ezt az újabb nyelvtanirók nyomán, s mivel az igenév nevet találóbbnak

*) Ezen értekezés a Nyelvőrben szokásos rövidítéseket használja.

**) Veress T. A Magyar Tgenév, a Magyar Név- és Igejelző használata. Petőfi nyelvezetén feltüntetve. A nagyszebeni államgymnasium 1885. 1886. és 1887-diki értesitvényeiböl összeállítva- Nagy-Szeben, 1887.