Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892
18 Az áldozó erre az íinnepiesen öltözött násznépet illedelmes hallgatásra intvén (favete linguis), az állat fejére sós árpadarát (mola salsa) és egy zárral ellátott szekrénykéből kivett tömjént öntött, homlokáról pedig egy csomó szőrt lemetszett s azoltáron égő tűzbe dobott, késével az állat hátán fejétől a farkáig végig húzott és mondá : „macta est.“ Erre egy másik áldozó szolga (cultrarius) az állat leölésére készült, de előbb a paphoz fordult e szavakkal : „Agone ?“ — mire a pap : „Hoc age“-velfelelt. Most már megölte a disznót, egy fejszecsapással, elkábitotta és aztán felmetszette torkát, vérét pedig egy nagy tálba felfogta. A tálba ömlött vérrel, továbbá árpadarával, borral és tömjénnel meglocsolta az oltárt. Erre italáldozat (libatio) borral- és füstölő áldozat (thurifieatio) tömjénnel következett. Azután az áldozat kivetett beleit vizsgálták meg a jelén levő bélvizsgálók (extispices, haruspices), különösen a máját és szivét és kedvezőknek találták a jeleket (Diis litasse) s azért az állati beleket a pap borral, liszttel és tömjénnel behintve elégette az oltáron. Ha ezen alkalommal kedvezőtlen jelek mutatkoznak vagy valami zavaró körülmény jött vala közbe (si exta tristia essent), akkor az áldozatot megújították volna (instaurare). Az áldozat után a papok kezeiket megmosták, imákat és libatiót végezték és a násznépet: „Helicet“ szavakkal elbocsátották. Az ehető húsrészeket ezen alkalommal a papoknak áldozati lakomára hagyták. Különben más alkalommal ilyen áldozatok után záradékul vig áldozati lakomát szoktak tartani, melyen azok, kik az áldozatot fönajánlták, hozzátartozóikkal együtt részt vettek.
