Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892
73 Nehány egyén, kik a régi római szokáshoz ragaszkodtak s ahoz hívek maradtak, beborított fejjel lépett (capite cooperto) a szobrok elé, úgy hogy az imádkozóknak csak homlokuk és arczuk volt látható. A mint későbben értesültünk, a rómaiak a különféle istenekhez különféle modorban imádkoztak. így az alvilági istenek segítségül hívásánál letérdepeltek és kezeikkel a földet ütötték, s ha nagy baj volt egy családban vagy általában a városban, akkor a római nők egész testükkel a földre borultak, felbontott hajzatukkal tisztára seperték a földet és az oltárt. A mellék fülkében levő isten szobra száján és ál- lán csakugyan látszott azon hely, hol az imádkozok az istent csókjaikkal illették. Szája és álla egészen simára volt koptatva. A templomokon kivűl is imádkoztak a rómaiak minden fontosabb vagy ünnepélyes alkalommal. Hivatalos személy sohasem tartott a néphez beszédet, előbb mig ünnepélyes szózatot nem intézett volna az istenségekhez, mert náluk a szilárd elv az volt: „A Jőve princípium.“ Esktidözésnél is az isteneket hivták tanukul és az esküt rendesen valamely oltár előtt tették le, az oltárt vagy más szent tárgyat érintvén a kézzel. A szent fogadalmak (votum) a rómaiaknál igen gyakran fordultak elő. Az istenektől nyert jótéteményekért ünnepélyes hálaadást (gratiarum actiones) és örömünnepeket (gra- tulationes) szoktak tartani. A legnagyobb fénynyel ülték meg azonban azon hála- és örömüunepeket (suppli- catio), melyeket a római tanács (seuatus) elrendelt. Ez többnyire akkor történt, mikor a senatus vala-
