Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892
59 kásoknak működését. Először is sorban beléptünk a hat kis czellába, hol egy-egy kádban égy muukás állott, a neki nyújtott ruhát vagy kelmét a vizbe tette, lábaival taposta, azaz rajta úgy tánczolt, a mint azt nálunk szüretkor a préselö'zsákban levő' szőlővel tenni szokás. Ki-kiemelte a vízből a tárgyat, csavarta ide, csavarta oda és újból lába alá vévén, irgalmatlanul ugrált rajta, majd a kádban levő vizet csap által egy kis kanálisba kieresztette, inig egy vörösrézcsöven ismét tiszta friss vizet bocsátott a kádba. Mind a hat czellábau ugyanazt a műtétet végezték. Ez a kallósmesterség első munkája (lavare). A jól kimosott ruhát és kelmét kifacsarás utáii a peristylumba vitték, hol a munkának második része foganatositatott, t. i. rúdakra és szűkebbithető farámákra kifeszi tették azokat és jól megkefélték, vagy vakaró eszközzel megvakarták, vagy hatalmas bronzol- lóval itt-ott simára nyirbálták, botokkal is kiverték. A harmadik műtét abból állott, hogy a ruhákat nagy, kúpalakú vesszőből fontkosarakra feszítették és a kosár alatt ként gyújtottak meg s igy kénezték a ruhákat, főképen a fehér kelmék fehéritésére használták ezen eljárást. Ezután a kelméket gypszporral be- dörzselték, újból kikefélték, nyirbálták és végre préselték, mely utóbbi művelet kettős csavarral ellátott présben történt. A prés szerkezete pedig teljesen olyan volt, mint a minők a mostanában használt prések. Az első kimosásnál a vizbe különféle vegyszereket tesznek, úgymint szódát, húgyat és kalló földet (argilla fullonica). A fennemlitett négy nagy medencze részint arra való volt, hogy a kelmék az azokban levő festő anyagban több ideig feküdjenek, részint arra szolgáltak, hogy az azokba vezetett tiszta vízben tel-
