Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892

46

ékkővel. Első meglepetésünkben azt gondoltuk, hogy a mesék országában vagyunk, mert a Nibelungen kinese becsesebb nem lehetett, mint ez a drága kövekkel telerakott láda.

De a becsületes mester, ki sokban különbözött a mi nagyvárosaink egyik-másik „ ékszerész “-étöl, csakhamar kijózanított minket ámulatunkból, elkábúlt állapotunkból. Mosolyogva mondá, hogy ez a sok drága kőnek látszó dolog nem egyéb, mint üveg anyag. Tehát a hamis ékkövek már akkor is léteztek s a mostani cseh utánzatok semmivel sem jobbak, mint a minők voltak 1770 évvel ezelőtt a rómaiakéi.

Megmagyarázta nekünk a mi emberünk, hogy a tökéletességig utánzóit ékkövek, melyek igen kitünően olvasztott és festett üvegből készülnek, éppen úgy metszetnek és alkalmaztatnak a gyűrűk vagy más ékszerek díszítésére, mint az igaziak. A szegényebb vevők számára gyengébb fajta üvegből s öntés útján készülnek a metszett köveknek utánzatai, mert ilynemű üveg- anyag nem érdemli, hogy csiszolják és kézzel végezzék a metszést.

A kőmetszés vagy vésésnél, épen úgy, mint manapság, kétféle eljárást különböztettek meg: A mélyítést, melynél a kőbe metszendő betű, név vagy alak bevésetik (a mostani „Intaglio“) és mely csak lenyomatában mutatkozik domborúnak. Az a metszés fajta, mely a legközönségesebb, legszokásosabb és a pecsétgyűrűkön általában használatos vala. A metszés második fajtája a dombormetszés (Hochschnitt), melynél a hetü, szó vagy alak kidomborodik az által, hogy az alapja mélyebbre vésetik (a mostani „Cameo“.)

Ez a vésésmodor főképen oly gyüruköveknél Volt és van most is használatban, melyek nem pecsét* nyomó gyanánt használandók, hanem dísztárgyak éke-