Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892
11 sága daczára már igen okosan tud társalogni; csak itt-ott rí ki még belőle a gyermek, midőn t. i. elko- morodott hangon kifecsegi azon tervét, hogy kedvencz játékszereit, bubáit nehány nap múlva ő maga fogja elvinni Fortuna templomába s ott leteszi az oltárra, — ah ez a régi római szokás egy mély sóhajába került a kedves teremtménynek, ügy látszik nehezen vált meg játékszereitől. Popidius, a vőlegény egész fővel magasabb volt arájánál, barna, csinos s igen barátságos nyílt tekintetű; rokonszenvet gerjesztő modora már előre jelezte, hogy jó családapa, hasznos honpolgár és derék hazafi lesz. A társaságnak egyes tagjai időközben egyenként vagy kettősen-hármasanként a peristyliumból az erre nyiló tricliniuraba, vagy az oecusba be-bemenegettek, mert ott több kisebb-nagyobb asztalon gazdagon volt terítve, hol hideg sültek, tésztanemüek, gyümölcs, sajt és a legkülönfélébb borok egész halmaza állott, s ki- nek-kinek, mikor és miből tetszett ehetett és ihatott a nélkül, hogy külön megkinálásra várt volna; ülve,állva, sétálva fogyasztottak a társalgás közben megéhezett vagy megszorajúzott vendégek a dúsgazdagon feltálalt étel- és italnemüekből. Bevezetett az egyik tricliniumba minket is a vőlegény, menyasszonyát is a római szokás szerint a kéztövén érintve, és szerencsekivánataink kifejezése mellett összekocczintottuk poharainkat Popidius és Julianna poharaival. Itt szemléltünk ez alkalommal oly asztalokat is, a minőket a múlt évben tett látogatásunk alkalmával nem láttunk volt, t. i. nehány mellék asztalnak táblái lyukasok voltak, melyekbe hegyes talpú boros kanosók és poharak valának helyezve, A hegyes aljú poharakat
