Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1891
ITT úttal a Jegönzetlenebb szolgálatokat tette. Gyermek és ifjú korod évei lankadatlan szorgalom közt teltek el, hogy jövendő életpályádra alaposan kiképezzed magad, — saját szárnyaidra még csak nebány évvel ezelőtt kezdettél kelni, — szabad és önálló pályád még csak a közelmúltban kezdődött, — most akartál voltaképen eszményeidnek élni, — most akartál a gondjaidra és erkölcsi felelősségedre bízott tanítványaid testi és lelki üdvének megalapításán és biztosítására mun kálkodni, s most akartad a hazáddal, egyházaddal s a társadalommal szemben tartozó adódat lassanként leróni, — pezsgett a vér ereidben, dobogott szived a szeretettől, hevük kebled a szépért, jóért, örök igazért,. és ime, oly sok nemes eszme, oly sok szép terv, oly sok fenséges czél, annyi tudás, annyi érzés, annyi szeretet , . itt bevernek a koporsóban — sajnos többé már a földön nem értékesíthető romokban. Az élet tengerének csendes ölén megindult éltednek hajója s többé kevésbbé kedvező szelektől kisérve bátran és kitartóan haladott kitűzött czélja felé; karjaidat elég erőseknek hitted, bátorságod nagy vala, reményed még nagyobb ; igy hát egy hű és gondos élettársat vettél fel kisded hajódba, hogy mig a te karjaid kívülről küzdenek az evezővel és a viharokkal, vezérelve és tovább-tovább vive a hajót, addig ő a hajócska belsejének épségére és tisztaságára ügyeljen fel. Boldogság közt repült el két rövid év ... s ime, a vihar, mely éltednek egén mind fenyegetőbb mérvet öltött — kitört s ellenállhatlan erővel sodort ki téged azon hajóból, a melynek te nemcsak kormányzója, de egyúttal fentartója is valál. Azon nagy fájdalom, melyet a te tagjaid többé már nem éreznek, most a mi kebelünkre, a mi szivünkre
