Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1891

TL

tanári körökben, ki a könyvészetben tájékozottabb lett volna, mint ő.

Szerette az ifjúságot, s önképzésük vezetésében szívesen vett részt, hibáik megítélésénél mindig a legenyhébb mértéket alkalmazta; de a hanyagságotkérlelhet- leniil üldözte.

Azonban e szép tulajdonságait, tehetségét nemsokáig gyümölcsöztethette. Rövid 5 évi tanárkodása után a halál f. é. junius hó 18-án kiragadta körünkből. Kora halála, melyre különben emésztő tüdősorvadása miatt, kívüle mindenki el volt készülve, általános részvétet keltett. Tanítványai egy szép koszorúval rótták le hálájukat. Temetése jun. 19-én ment végbe; sírjánál a tanári kar nevében Zlamál Ágost a következő beszéddel vett búcsút boldogult kollégánktól:

Mielőtt — Istenben boldogult kartársunk ! — sokat szenvedetttestedet átadnék az édes nyugalmat nyújtó anyaföldnek, egy végső Istenhozzádot mondok itt a sir szélén neked azon gyászba borult testület nevében, a mely örömmel és büszkeséggel látott téged tagjainak sorában. s azon fájdalomba merült ifjúság nevében, mely benned egyik legképzettebb, leglelkesebb éslegönfeláh dozóbb tanárát becsülte és szerette. Rövid, nagyon rövid ideig valál a miénk s az ifjúságé : de ifjú életednek köztünk eltöltött két ulolsó éve is, mely lelki erő és testi gyengeség, szilárd akarat és kétségbeejtő tehetetlenség, nagyratörő eszmékért való hevülés és ezek kivitelét gátló súlyos betegeskedés közt folyt le, eléggé feltüntették benned a valódi embert, a jó tanárt sa hű barátot egyaránt. Igazi emberszeretet és egy korunkban már tünedezni kezdő ideális lelkesiiltség vonzott és fűzött azon pályához, mely az emberi társadalomnak mindeddig a legnagyobb, legterhesebb, de egy-