Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1886
59 Henrik angol király, bár eleinte Victor ellenpápa követeit még elfogadni is vonakodott, utóbb mégis felé hajolni látszott. III. Sándor pápa ezzel szemben VII. Lajos franczia királyt igyekezett ügyének megnyerni és e őzéiből a franczia udvarba követeit azonnal el is küldötte.1) VII. Lajos meg leven győződve Sándor pápa törvényes megválasztatásáról, nem késett volna ugyan annak pártjára is állani; de az egyházviszály sajátságos politikai szinezeténél fogva a pápa követeinek határozott feleletet még sem adott. II. Henrik angol király pedig, midőn kenyértörésre került a dolog, a kérdést szintén eldöntetlenül hagyta, hogy szabadságában álljon a szerint, a mint politikai érdeke kívánja, az egyházszakadással szemben pártállást foglalhatni, mert belátta, hogy mind VII. Lajos franczia királyra és mind reá nézve az egyházviszálynak egyszersmind fontos hatalmi kérdések eldöntéséül kell szolgálnia. A határozatlan álláspont, melyre mindkét nyugati hatalom az egyházviszálylyal szemben helyezkedett, nagyon természetes is volt, mert a kettőjük közötti harcz egy időre ugyan a fegyverszünettel véget ért, de korántsem fejeztetett be, sőt minden perczben lehetett várni annak megújulását. Belátták azonban mindketten, hogy csak azon esetben folytathatják az előbbi mederben a megújult harczot. ha az egyházviszályban mindkettő egy párthoz fog csatlakozni. Mert, ha az egyik III. Sándor pápa, a másik IV. Victor híve lesz, ez utóbbi kétségen kívül Frigyes császár segélyére is számíthat s ez esetben ellenfelén könnyű szerrel diadahnaskodhatik. Ily körülmények között előre lehetett látni, hogy mindkét király egy pártnak a hive leend. II. Henrik utóbb '— mint már említettem — inJ) Vita Alexandri, Watterichnél i. ni. II. köt. 386. 1.
