Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1885

ott is mellőzte önérdekét, hol azt visszatetszés nélkül kereshette volna. Nem volt ő sophista, qui philosophaban- tur quaestus gratia, mint a régiek mondják.

ő azon tanárok közé tartozott, kik nem gépies munkát végeztek ; kik a tanítói és nevelés paedagogiai kérdései felett gyakran elmélkedtek és szivesen beszélgettek; kik az előadási óra leteltével nem vélték kötelmüket leteltnek, bevégzettnek. Ép azért sok gyakorlati indítvány hirdeti az ő paedagogiai hivatottságát és rátermettségét a tanpályára.

Egyenes, tiszta jellemű barát volt. A barátságért készséggel megtett minden fáradságot sőt még az erejét fölülmúló anyagi áldozatot is szivesen meghozta. De a barátság nem volt indok arra nézve, hogy az ő nézete szerint téves eljárás felett szemet hunyt volna. A tanügyi pajtáskodást épen nem szerette. Hányszor fordult elő, hogy a tanári tanácskozmányok alatt élénk vita fejlődött ki egyik avagy másik paedagogiai nézete és eljárása felett. Ő azt, a ki eljárását megtámadta, legkevésbé sem tartotta ellenségének s épen azért tanácskozmány után ő maga szólitotta meg elvi ellenfelét, nehogy ez azt vélje, mintha a kollegiális viszonyt érintettnek s igy feszültnek tekintené. A kollegák között a tanácskozási teremben nem ismert barátot; azonkívül nem ismert ellenfélt. Ily jellem méltó az utánzásra.

Törekedett önmagát folytonosan képezni, lépést tartott a kor igényeivel, mely naponkint fokozódik a középiskolai tanitókarra nézve is.

Azért ha működése nem terjedett is országokra és nemzetekre, hanem szerény körben mozgott, méltó' az elismerésre. Méltó, hogy hálásan emlékezzenek meg az életben maradott kollegák és tanítványok; szivökben emeljenek emléket annak, kit érez emlékkel szerény anyagi viszonyaik miatt ki nem tüntethetnek. Áldásos