A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
11 75. 76. 77. kereszten. Nézd csak, mily árat fizetett : vérét ontotta, vérével vett meg minket, az ártatlan Bárány vérével, az Isten egyszülött Fiának vérével vett meg minket . . . Krisztus az, aki fizetett; szent vére a vételár; amit pedig megvett : az az egész földkerekség».73 Váltságdíjunk lerovása azonban nem lépett mindjárt teljes egészében érvényre : szükséges, hogy Krisztus, miután önmagának árán megváltotta a világot, valóságosan is birtokába vegyen minden egyes emberi lelket. Éppen ezért ha azt akarta, hogy a megváltás műve eljusson minden egyes emberhez és a későbbi korok minden egyes emberéhez, és így Isten azt elfogadja, feltétlenül szükséges volt, hogy minden egyes ember eleven kapcsolatba jusson a keresztáldozattal, és annak érdemeit magára alkalmazza. Hasonlattal élve azt lehetne mondani, hogy Krisztus a Kálvárián a megtisztulás és üdvösség medencéjét állította föl és megtöltötte azt saját vérével : az egyes emberek azonban csak akkor tisztulhatnak meg és nyerhetik el az üdvösséget, ha megmerülnek habjaiban és lemossák vele bűneiknek foltjait. Hogy tehát a Bárány vérében az egyes bűnös lelkek megtisztuljanak, a híveknek is közre kell működniük. Mert ha Krisztus megfizette is a váltságdíjat véráldozatával a mennyei Atyának az egész emberiségért, azt akarta mégis, hogy főleg a szentségeken és a szentmiseáldozaton keresztül minden egyes ember odalépjen szent keresztfájához, és sajátmaga szerezze meg onnan azokat a gyümölcsöket, amelyek üdvösségét biztosítják. Az egyeseknek ezzel a tevékeny részvételével egyrészt a tagok kapcsolódnak napról- napra szorosabban az isteni Főhöz, másrészt az isteni Főből áradó üdvösség jut el az egyes tagokhoz, olymódon, hogy mi is megismételhetjük Szent Pál apostol szavait : «Krisztussal a keresztre szegeztettem, élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem».74 Mint ugyanis más alkalommal már világosan kifejtettük: «Jézus Krisztus, midőn a keresztfán meghalt, úgy adta a megváltás mérhetetlen kincsét az Egyháznak, hogy semmiféle közreműködést nem kívánt tőle ; midőn azonban e kincsek szétosztásáról van szó, ezt a szent munkát nemcsak megosztja szeplőtelen jegyesével, hanem azt akarja, hogy ez a munka bizonyos mértékben az ő tevékenységéből is származzék».76 A fenséges szentmiseáldozat az az eszköz, amelynek révén a szent keresztfa érdemei eljutnak az egyes hívekhez : «Mert valahányszor ezen áldozatról való megemlékezést ünnepeljük, megváltásunk műve valósul meg».76 A szentmiseáldozat nemcsak nem csökkenti a keresztáldozat méltóságát, hanem, mint a trentói szent zsinat mondja, még inkább kiemeli és kinyilvánítja annak szükségességét és magasztosságát.77 Azáltal, hogy mindennap bemutatják, figyelmeztet bennünket arra, hogy nincs üdvösségünk másban, mint a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak keresztjében.78 Maga az Isten kívánja, hogy áldozatának ez a folytatása «napkelettől napnyugatig» bemutattassék,79 és ezáltal soha meg ne szűnjék a dicsőség és hála himnusza, amellyel az emberiség az Istennek tartozik; mert mindenkor rászorulunk az ő segítségére és mindenkor rászorulunk arra, hogy az isteni Megváltó vére eltörölje bűneinket, amelyekkel kihívtuk magunk ellen az isteni igazságosságot. II. A hívek résztvétele a szentmiseáldozatban. *» Szükséges dolog, Tisztelendő Testvérek, hogy a keresztény hívek megértsék, mily nagy kötelesség és mily nagy kitüntetés számukra, hogy részt- vehetnek az eucharisztikus áldozatban. Nem unottan, hanyagul és szórakozottan kell benne résztvenniök, hanem olyan odaadással és buzgalommal, hogy egybeforrjanak az örök Főpappal, amiként az apostol mondja : «Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt».80 Ővele és őáltala mutassák be az áldozatot, és ővele együtt ajánlják fel saját- magúkat is. Mert igaz ugyan, hogy maga Jézus Krisztus az áldozatot bemutató pap, de ő nem sajátmagáért, hanem miérettünk pap, midőn az egész emberiség Isten-dicséretét bemutatja a mennyei Atyának ; igaz az is, hogy ő az áldozat, de miérettünk áldozat, midőn az emberiség bűnei helyett saját magát áldozza fel. Mármost az apostol szavai: «Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt», arra intenek minden keresztény hívőt, hogy amennyire emberileg lehetséges, igyekezzünk ugyanazzal az érzéssel eltelni, amely a mi Üdvözítőnkben is megvolt áldozatának bemutatásakor. Töltse el lelkünket az ő mélységes alázatossága, az ő érzéseivel adjuk meg az Isten szent Fölségének imádásunkat, tiszteletünket, dicséretünket és hálaadásunkat. Legyünk mi is vele együtt áldozattá olymódon, hogy megtagadjuk magunkat és követjük az evangélium parancsait ; önként és készségesen vállalunk magunkra vezeklést; bűnbánatot ébresztünk és engesztelünk a saját bűneink miatt. Egyszóval : arra intenek az apostol szavai, hogy misztikus módon haljunk meg mi is a kereszten, olymódon, hogy mi is elmondhassuk magunkról : «Krisztussal együtt a keresztre szegeztettem».81 Abból azonban, hogy a hívek résztvesznek az eucharisztikus áldozatban, még nem következik, hogy papi hatalommal bírnak. Feltétlenül szükséges, hogy ezt világosan megérttessétek a reátok bízottakkal. Vannak ugyanis ma olyanok, Tisztelendő Testvérek, akik visszatérnek rég elítélt tévtanokhoz82 és azt tanítják, hogy az Újszövetségben a papi hatalom minden keresztény hívőt megillet ; azt is állítják, hogy Jézusnak az utolsó vacsorán adott parancsa az egész Egyházra közvetlenül szállt át, hogy megcselekedjék azt, amit ő cselekedett, és csak később keletkezett a papi hierarchia. Ezért úgy vélekednek, hogy maga a nép bír papi hatalommal, és a pap csak a nép megbízásából cselekszik. Ügy képzelik tehát, hogy a szentmiseáldozat a szó szoros értelmében vett együtt-bemutatás (concclebratio) révén jön létre, és kívánatosabbnak vélik, hogy a pap a hívek seregével együtt «koncelebráljon», semmint hogy 78. 79. 80. 81.
