A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
12 82. 83. 84. 85. 86. külön mutassa be az áldozatot a nép jelenléte nélkül. Fölösleges bővebben kifejteni, hogy ezek a csalárd tévtanok mennyire ellentmondanak mindazoknak az igazságoknak, amelyeket a korábbiakban már tárgyaltunk, amikor a papoknak a Krisztus titokzatos Testében elfoglalt helyéről volt szó. Csupán azt kívánjuk megismételni, hogy a pap kizárólag azért képviseli a népet, mert Jézus Krisztusnak, mint a tagok Fejének személyét jeleníti meg, ki önmagát áldozza fel érettük. A pap tehát úgy lép az oltár elé, mint Krisztus szolgája, aki kisebb Krisztusnál, de nagyobb a népnél.83 A nép viszont nem képviseli semmiképen sem az isteni Megváltó személyét, nem is közvetítő önmaga és az Isten között, tehát semminemű papi jogai nincsenek. 1. Mennyiben mutatják be a szentmisét a pappal együtt. Mindezek kötelező hitigazságok. Ezzel szemben viszont mégis lehet más szempont szerint azt mondani, hogy a hívek is résztvesznek a szent áldozat bemutatásában. Erről világosan szóltak már többen is Elődeink és az egyháztanítók közül. Halhatatlan emlékű III. Ince pápa ezeket mondja : «Nemcsak a papok mutatják be az áldozatot, hanem a hívek is valamennyien : mert ami kifejezetten végbemegy a papi hatalom parancsára, ugyanahhoz lélekben a hívek is csatlakoznak».84 Ide illik Bellarmin Szent Róbert számos mondása közül is az egyik : «Az áldozatot elsősorban Jézus Krisztus személye ajánlja fel. A mi felajánlásunk, melyet az átváltoztatást követően teszünk, annak tanuságtétele, hogy az egész Egyház együtt érez Krisztus felajánlásával és vele egyesül a felajánlásban».85 A szentmise szertartásai és imádságai szintén világosan bizonyítják, hogy a hívek is résztvesznek a pappal együtt az áldozat bemutatásában, így a kenyér és bor felajánlása után a pap a nép felé fordulva jelentőségteljesen mondja : «Imádkozzatok testvérek, hogy az én áldozatom és a tiétek elfogadható legyen a mindenható Atyaisten előtt».86 A könyörgések, amelyek a szentmisében előfordulnak, többnyire többesszámban beszélnek, és ezekben nem egyszer kifejezésre jut a gondolat, hogy a nép is résztvesz e fenséges áldozatban, mint annak bemutatója. így például ezeket a kifejezéseket találjuk : «Akikért neked bemutatjuk, vagy akik neked bemutatják . . . Szolgáidnak tehát és egyszersmind egész családodnak ezt az áldozatát, kérünk Urunk, fogadd megengesztelődötten... Mi a te szolgáid és egyszersmind a te szent néped is bemutatjuk magasztos Fölségednek saját ajándékaidból és adományaidból ezt a tiszta áldozatot, ezt a szent áldozatot, ezt a szeplőtelen áldozatot».87 Nincs is azon semmi csodálnivaló, hogy a keresztények ilyen méltóságban részesülnek. A ke- resztség révén ugyanis minden keresztény hivő Krisztusnak, a főpapnak tagja lesz a titokzatos Testben, és eltörölhetetlen szentségi jegyet kap a leikébe, mely őt az igazi Isten-tiszteletre teszi képessé ; a maguk módja szerint tehát a keresztény hívek is részeseivé válnak Krisztus papságának. A hittől megvilágított emberi érteim mindenkor arra törekedett az Egyházban, hogy amennyire lehetséges, az isteni dolgok mélyebb ismeretére jusson. Helyénvaló tehát, hogy a keresztény hívek alázattal azt kutassák : milyen értelemben mondja róluk a szentmise kánonja, hogy ők is résztvesznek a bemutatásban. Hogy e jámbor kérésnek eleget tegyünk, röviden összefoglaljuk itt a választ. Mindenekelőtt van egy távolabbi magyarázata a dolognak : tudniillik, hogy a szent szertartásokon résztvevő hivősereg sok helyütt felváltva mondja imáit a pappal; néhol szokásban van — ami régen gyakrabban előfordult —, hogy kenyeret és bort ajánlanak fel a papnak, hogy azt átváltoztassa Krisztus testévé és vérévé; vagy pedig alamizsnáikkal teszik lehetővé, hogy a pap bemutathassa érettük az áldozatot. De van sokkal mélyebb oka is annak, hogy azt mondjuk : a hívek, és főleg a misén jelenlévő hívek, szintén bemutatják a szentmisét. Előbb azonban szükséges, hogy a «bemutatás» szó értelmét pontosabban meghatározzuk, nehogy súlyos tévedésre adhassunk okot. Ugyanis magát azt a vérontás nélküli áldozatot, amelynél Krisztus az átváltoztatás szavai nyomán áldozatként megjelenik az oltáron, kizárólag a pap mutatja be, mégpedig mint Krisztus személyének megtestesítője, nem pedig, mint a nép képviselője. Mármost azonban a pap, amikor az isteni áldozatot az oltárra helyezi, a Szentháromság dicsőségére és az egész Anyaszentegyház javára mutatja azt be a mennyei Atyának. Ebben a szoros értelemben vett «bemutatásban» a hívek kettős módon vesznek részt: a pap keze által és a pappal egyesülve. Ily módon a hívek szent- mise-«bemutatása» is belekapcsolódik az isten- tiszteletbe. A hívek tehát először is a pap keze által mutat- ják be a szentmiseáldozatot. Ez abból következik, hogy amikor a pap Krisztus személyében jelenik meg, Krisztus, mint az összes tagok Feje mutatja be áldozatát; éppen ezért joggal lehet mondani azt is, hogy Krisztussal együtt az egész Anyaszentegyház bemutatja az áldozatot. Másodszor a hívek a pappal egyesülve mutatják be a szentmisét. Nem azért mondjuk ezt, mintha a hívek is ugyanolyan értékű liturgikus ténykedést végeznének, mint a pap, mert ez a ténykedés egyedül a papra tartozik ; ellenben azért mondjuk, hogy vele együtt mutatják be a szentmisét, mert egyesítik imádásukat, könyörgésüket, engesztelésüket és hálaadásukat a pap imájával, sőt magának a Főpapnak imájával; azzal a szándékkal, hogy ugyanannak az áldozatbemutatásnak keretében a pap által végzett szertartás nyomán ezek az imák is az Atyaisten trónja elé szánjanak. A külső szertartás mindig a belső, lélekből fakadó istentisztelet megnyilatkozása. Az Újszövetség áldozata ezek szerint azt a lelkületet nyilatkoztatja meg, amellyel 87. 88. 89. 90. 91.
